KözéletNagy reményekkel a 2012-es Nyári Játékokra

2011. október 27., csütörtök
 

Mint arról már korábban írtunk, Gyurta Dániel és csapattársai, Gyurta Gergely, Szilágyi Liliána, Kiss Nikolett és Kutasi Gergely, a jövő évi ötkarikás játékokra készülve háromhetes edzőtábort tart Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

 

 

 

 

 

Október 27-én közös sajtótájékoztatón Kiss László, a Magyar Úszó Szövetség irányítója a versenyzők esélyeit latolgatta, Lázár János polgármester a vásárhelyi úszósportról és a mindennapos testnevelést érintő terveiről beszélt.

 

Közös sajtótájékoztatót tartott ma a Sportuszodában dr. Lázár János polgármester, Kiss László a Magyar Úszó Szövetség kapitánya, valamint a Vásárhelyen edzőtáborozó olimpiai válogatott és edzőik, Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Baranyai István. A versenyzők bemutatása és érdemeik ismertetése mellett, szó esett a sportolók felkészültségéről. Az is kiderült, a magyar válogatott hatalmas reményekkel várja a 2012-es londoni olimpiát.

 

Elhangzott, kevesebb, mint egy évük van, hogy elérjék csúcsformájukat. A vásárhelyi edzőtábor mellett, jelenleg másik három helyszínen, Debrecenben, Balatonfűzfőn és Floridában készülnek az úszók a nagy megmérettetésre.

 

„Talán mondhatom, hogy két évvel ezelőtt, a római VB-n teljesített legjobban a magyar csapat, akkor voltak a legjobb formájukban és úgy gondolom, itt Vásárhelyen minden feltétel adott, hogy ismét csúcsformába kerülhessenek sportolóink. Az uszoda, a szálloda és az egész város fantasztikus.” – kezdte az esélylatolgatást Kiss László szövetségi kapitány.  „A tavalyi évet sikeresen zártuk, hiszen minden nagy versenyről hoztunk aranyat. Idén még vár ránk egy Országos- és Európa Bajnokság, Százhalombattán és Lengyelországban. Kilenc úszónk vehet részt az Egyesült Államok-Európa kontinensviadalon, 2012-ben pedig következik az Olimpia és sikerként könyvelhetjük el hogy a váltókkal együtt 25 - 28 versenyzőnk ott lehet Londonban.” 

A szövetségi kapitány nem csak a versenyekről beszélt, hanem értékelte a magyar úszósportot is. „Úgy érzem, az elmúlt 10 évben ez az egyetlen olyan sportág, amelyben szisztematikus a felkészítő program, melynek köszönhetően az utánpótlás is felkerülhet az élsportolók közé.”

 

Lázár János polgármester sikeres felkészülést és versenyzést kívánt a csapatnak, a Magyar Úszó Szövetséggel való jövőbeli együttműködésről is kifejezte szándékait. Természetesen a városi úszó élet és a mindennapos testnevelés is szóba került. „2003-óta szoros együttműködésben dolgozunk hazai és külföldi úszó csapatokkal, ezért is jöhetett létre a mostani edzőtábor. A körülmények, az uszoda révén is adottak. Magáról a sportágról sem feledkezhetünk meg. Bízom benne, hogy a társasági adóbevételekből, az úszó egyesület új lendületet kap majd. Most a legfontosabb munka itt Vásárhelyen, hogy az egyesület számára a társasági adóból megfelelő címkézést tudjunk biztosítani a helyi cégekkel való együttműködés jegyében. Amikor belekezdtünk az uszoda megépítésébe, nem pénzszerzési célok irányítottak. A létesítmény a vásárhelyiek kikapcsolódását és mozgásigényét szolgálja és remek helyszín az utánpótlás neveléséhez. Itt kell megemlítenem a mindennapos testnevelést is, ami egyre fontosabb feladata Magyarország kormányának, hiszen nem engedhetjük meg, hogy az általános iskolából egy gyerek is úgy jöjjön ki, hogy nem tud úszni.” – foglalta össze terveit a polgármester.

 

A sajtótájékoztatón Szabó Tünde a Magyar Úszó Szövetség főtitkára és Gyurta Dániel egy válogatott tréning szettel ajándékozták meg Lázár Jánost.

 
 
S.B.
 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.