BulvárNagy nap egy kis embernek

2011. december 17., szombat
 

Színésznői pályáról dédelget álmokat a 62 centiméter magas indiai lány, aki múlt héten volt 18 éves és most már felnőttként is ő a világ legkisebb nője.

 

 

 

 

 

 


Most ünnepelte 18. születésnapját. Az ebből az alkalommal róla készült riportban látszik, hogy arra azért ügyeltek, hogy a torta nehogy nagyobb legyen mint maga az ünnepelt. Ő ugyanis a világ legkisebb nője. A 61.95 centiméter magas Jyoti Amge nevű ifjú hölgy, az indiai Nagpurban lakik és nagykorúsága elérésének napján, egy másik nagy eseményt is megünnepeltek: bekerült a Guiness rekordok könyvébe, a világ legkisebb tinédzsere után, a világ legkisebb nőjeként. Vagyis elvette a címet a 22 éves amerikai Bridgette Jordantól, mégpedig 7 egész centiméterrel.

 

Az alig 5 és félkilós lány egy achondroplasia nevű betegségben szenved, amely egyéves korától megállította a növését. Törékeny csontjai miatt valószínű hogy egész életében figyelemre és gondoskodásra lesz szüksége, ez azonban, mint születésnapján kijelentette, nem fogja akadályozni filmes ambícióiban. Mert hogy bollywood-i karrieről álmodik. A kezdet megvolt, hiszen 2012-ben két filmben is látható lesz.

A tinédzsernek az iskolában saját kis asztala és széke volt, de mint  mondta a többi diák teljesen egyenrangúként kezelte. Otthon is speciálisan az ő méreteihez készült tárgyakat használ.

A világrekord cím birtokosaként a  Guinness támogatja utazásait. Volt már Japánban és Olaszországban, hasonló rekordokat tartók találkozóin.
Egyébként a legkisebb nő cím birtokosa egy Pauline Musters nevű nő volt, aki Hollandiában élt 1876-tól 1895-ig és a növésben megállt 61 centiméternél.

 
 
Forrás: A Daily Mail cikke nyomán
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.