SportNagy győzelem telt ház

2013. június 2., vasárnap
 
Nagy győzelem telt ház

Rekordlétszámú néző előtt, egy rendkívül izgalmas, jó mérkőzésen őrizte meg a Kosársuli hazai veretlenségét a rájátszásban. Hat meccsen - hat győzelem lett Cziberéék mérlege a Hódtóiban. A közönség elégedett lehet a csapat hazai teljesítményével, hiszen a tizenöt mérkőzésből tizenkettő vásárhelyi győzelemmel végződött a 2012/2013-as bajnoki szezonban.

 

 

A szokatlan szombati időpontban nagyon lassan gyülekeztek a nézők, de a kezdésre szinte megtelt a csarnok. Ez nagyon fontos volt, ugyanis a listavezető Rába part együttes szűk családi körben játssza hazai meccseit.

 

Ismét zónavédekezéssel kezdtek Nyilasék, ami elég jól működött - hiszen 3 perc alatt mindössze egy vendégkosár született. Sajnos a Kosársuli sem remekelt támadásban, így csak 5-2 állt az eredményjelzőn. A vendégek nyugodtak meg hamarabb, és három középtávoli tempóval átvették a vezetést (5-8). Marinkovic triplájával sikerült ugyan kiegyenlíteni (10-10), de a győriek három tripla + egy dupla kombinációjával jócskán elhúztak (10-21). Jött az időkérés, meg három csere - és átállt a csapat emberfogásra. Javult a védekezés és valamivel szervezettebbek lettek a vásárhelyi támadások, de Czibere bravúrkosarai kellettek a felzárkózáshoz (17-21). Ez a különbség megmaradt a negyed végéig (21-26)

 

A második tíz perc is döcögősen kezdődött, nem bírt a Kosársuli a győriek pesti irányítójával, Drevenkával. Továbbra is korai és rossz dobások jellemezték a hazaiak játékát, és meglepő volt Vas eredménytelensége (25-33). A 15. perctől nagyot javult a játék, a Czibere - Nyilas - Marinkovic trió szebbnél szebb kosaraival gyorsan sikerült kiegyenlíteni: 35-35. A vendégek három újabb kosarára két Nyilas tripla volt a válasz, majd Marinkovic pontjaival zárult a félidő (33-34).

 

Szünetben döbbent irigységgel nézték a győriek a mintegy 60-70 kék/sárga mezes kis vásárhelyi kosarast, akik mind a tíz palánkot birtokba véve dobáltak. A játékvezetők is azt mondták, hogy ezért érdemes az NB I/B-ben játszani a Kosársulinak: teltházas nézőtér, rengeteg kisgyerek.

 

A második félidőt is zónával kezdte a hazai csapat, csak jobban odafigyelve. Hat perc alatt mindössze két kosarat kaptak dr. Elek András és Utasi Gábor tanítványai, miközben sorra dobták a szebbnél szebb kosarakat. 49-49-nél érték utol a vendégeket, majd Kukla palánk alatti kosaraival 53-49 lett. Két betörésből még felzárkóztak ugyan a vendégek (53-52), de utána mezőnykosarat nem bírtak többet szerezni. Vas Péter irányításával remekül működött a zónavédekezés, leszedtek minden lepattanót, és jópár labdát is szereztek. Nyilas újabb triplája és Marinkovic centerkosarai révén 63-55-re nőtt a hazai előny.

 

Az utolsó negyed elején még jobb és szervezettebb volt a Kosársuli védekezése, négy perc alatt egyetlen vendégkosár született csak. Marinkovic és Mócsai foghatatlan volt, és 73-58-nál úgy tűnt - eldőlt a mérkőzés. A Győr azonban nem adta fel, egész pályás letámadásukkal jókora zavart keltettek és sok labdát szereztek. Igaz volt jó pár vitatható bírói ítélet is (nem a Kosársuli javára...), de nem ezek - hanem az elkapkodott támadások miatt nem sikerült kosarat dobni, miközben a vendégek szépen termeltek: 76-72. Időkérés után szerencsére az emberfogásra átváltás bejött, nem született több győri kosár. A közönség bíztatása sokat segített, egymást múlták felül a játékosok lelkesedésben. A végjátékra visszaállt Vejinovicsot hiába faultolták, négyből négyet bedobott - ezzel eldőlt a meccs (80-72). A szezon utolsó pontját Nyilas szerezte, büntetőből.

A nézők percekig ünnepelték a boldog játékosokat, akik ismét egy remek estét szereztek több száz embernek.

 

EnterHód Vásárhelyi KS - Győr/SZOL Széchenyi Egyetem  81-72 (21-26, 22-18, 20-11, 18-17)

 

NB I/B-s felnőtt férfi mérkőzés

Hódtói Sportcsarnok, 500 néző - vezette: Radnóti, Lövész, Kovács N.

Kosársuli: Vejinovics 5, CZIBERE 16/3, MARINKOVIC 23/6, Vas 2, NYILAS 19/12,

csere- Schéda -, Mócsai 5, Szilágyi 4, Kukla 7

 

dr. Elek András edző: "Nagyon nagy dicséretet érdemel az egész csapat a mai sikerért. Köszönjük a közönségnek az egész éves bíztatást, amit 12 hazai győzelemmel háláltunk meg. Remélem ősszel is lesz NB I/B-s kosárlabda Vásárhelyen, és akkor még jobban fogunk szerepelni."   

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Gyermek sakkverseny a Németh Lászlóban

Gyermek sakkverseny a Németh Lászlóban

Május 30-án a Tatár-Kis Szabolcs nemzetközi mester irányításával versenyt rendeztek.
Amivel együtt kell élni és amivel nem szabad

Amivel együtt kell élni és amivel nem szabad

Nemcsak a másság elfogadásának fontossága kapott hangsúlyt csütörtökön a Németh Lászlóban, hanem a fiatalokat érintő egészségügyi, társadalmi hatások kezelése is. Sok képpel!
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban

Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban

Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
Már csak a 10. helyen a Kosársuli

Már csak a 10. helyen a Kosársuli

A visszatérő Borbáth Balázs ponterős játéka ellenére 90-81-re kikaptak a csabaiaktól, akik így a Hepp-kupa után ismét győzelmet ünnepelhettek a Kosársuli ellen.
 

És ezt már olvasta?

Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 45. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Árakat emel az önkormányzat
Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.