KözéletNagy forgalom várható a temetők környékén

2014. október 28., kedd
 
Nagy forgalom várható a temetők környékén

Nagy forgalomra és rendőri irányításra kell számítani Hódmezővásárhelyen a temetők környékén október 30. és november 3. között - jelentette be Szabó Zsolt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság századosa.

 

 

 

A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából kedden tartott sajtótájékoztatóján a százados közölte, a vásárhelyi temetőkben és környékükön a rendőrség idén is a polgárőrséggel közösen segíti a közlekedést, és vigyáz a látogatók biztonságára.

A temetők környékén fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők péntektől amely elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul.

A rendőr százados arra kérte az autósokat, hogy ne „megszokásból” közlekedjenek, különösen a sötétedés beálltával a kerékpárosok is a világításra fordítsanak gondot.

 

Szabó Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy - bár Vásárhelyre nem igazán jellemző, de ilyenkor gyakrabban előfordulhatnak gépkocsi feltörések és zseblopások. Fontosnak nevezte, hogy az autók ajtaját és ablakait mindig zárják le, illetve ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot és értéket a gépkocsiban.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Itt a kazáncsere pályázat is

Itt a kazáncsere pályázat is

Frissítve! Ma 10 órától lefagyott a rendszer. Az új indulásról nincs információ! A Csongrád megyében élők november 5-től adhatják be a pályázatukat. 
Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét

Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét

Mindemellett a pótlékok rendszere is jelentősen átalakul. Az új honvédségi lakástámogatási rendszer pénzbeli támogatásra épül majd.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.