SportNagy feladat vár a Kosársulira

2015. október 16., péntek
 
Nagy feladat vár a Kosársulira

Békésen lép pályára vasárnap délután a Vásárhelyi Kosársuli NBI B csoportos felnőtt csapata. A kék-sárgáknak nem lesz könnyű dolga, legutóbbi békési túrájuk után ugyanis vereséggel tértek haza, ráadásul a viharsarkiak azóta sem gyengültek. Sőt…

 

 

Fotó: Damó Adrienn

 


A békésiek tavaly újoncként meglepetésre alig maradtak le a rájátszásról. Hazai pályán mindenkire veszélyesek voltak. Azóta Szolevicsen kívül nem távozott senki az együttesből. Ráadásul erősíteni tudtak, mivel az előző évben még az A csoportos Zalaegerszegben szereplő Kertész már náluk játszik.

 

Két héttel ezelőtt vereséggel kezdte a szezont a Vásárhely, akkor a bajnokaspiráns Salgótarján tudott nyerni Hódtóiban. A mérkőzésen azonban biztató játékot produkáltak a bombaerős kerettel rendelkező Nógrád megyeiek ellen. Az együttesen még látszott, hogy a Szegedről érkező fiatalok nem mindannyian vették fel a B csoport tempóját.

 

Ám a sportághoz valamelyest értők azt is észrevehették, hogy ha felveszik az iramot, akkor Wirthet és Keresztyt Zalánt nem kell majd félteni a nehéz ütközetektől. Mint ahogy a tavaly még Szolnokon pattogtató Pavlovicot sem. Ahhoz azonban, hogy a Kosársuli megszerezze első diadalát a 2015-16-os idényben már most vasárnap, Vejinovicsék kevesebb labdát adhatnak el, és a védekezésükön is csiszolniuk kell.

 

A Vásárhelyi Kosársuli legközelebb október 24-én szombaton 18 órától játszik hazai pályán. Mócsaiék akkor a tavalyi ezüstérmes DEAC-ot fogadják a Hódtói Sportcsarnokban. 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Street Fashion a rendőrségen

Street Fashion a rendőrségen

Rögtönzött Street Fashion divatbemutatót tartottak a napokban a Nagykátai Rendőrkapitányság Tápiószelei Rendőrőrsén. Még több (komoly) hír az új magazinunkban!
Márkus Mollit meghívták a Világsakkfesztiválra

Márkus Mollit meghívták a Világsakkfesztiválra

Október 17-én egyedülálló fesztiválnak lesz a helyszíne a Budavári Palota lábánál található Várkert Bazár. Ötletgazdája és főszervezője Polgár Judit.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.