Sportolóink legszebbjeiNagy Evelin - versenytáncos

2013. december 7., szombat
 
Nagy Evelin - versenytáncos

A hódmezővásárhelyi Promenád Táncsport Egyesület sportolója

 A táncos képeken a különböző táncruháiban idősebbnek néz ki, pedig csak 16 éves.

„Abban a kategóriában, amiben párommal Kolossal táncolunk már alapkövetelmény, hogy ne nézzenek gyereknek. Kell a tartás, a megjelenés.”

 

 

 

A megjelenéssel nála kisebb korában sem volt gondja. 7 évesen ment először jazzbalettre, persze most sem hagyott fel vele.

Hetente kétszer jár jazzbalettre, aztán jöhet heti háromszori táncedzés, sokszor még szombaton is. A versenyek is mindig hétvégén vannak.

„Sokat kell versenyre járnunk, ha egy osztállyal feljebb akarunk lépni. A párommal egy osztály teljesítéséhez 15 versenyen kell 200 pontot elérni”

 

Nem elírás! 15 verseny és 200 pont, a cél pedig: egyre feljebb!

Nagy Evelin, párjával Horváth Kolossal éppen most kerül latin táncból a ’C’ osztályból a ’B’- be, standardben pedig a ’D’ – ből a ’C’- be.

 

Az eredményeik is beszédesek.  „Legtöbbször döntőben táncolunk, de szép számú dobogós, illetve 1. helyezést is sikerült elérnünk.”

 

A legbecsesebbnek, a 2009 –es Mezőkövesden - egyébként nem is egy nagy versenyen -  elért legelső aranyérmét tarja.  
„Az volt az, ami igazán elindított, bár ez már régen volt, nekem nagyon sokat jelentett. Óriási lökést adott a további versenyzéshez.”

 

Azóta nincs megállás! Az imádott hobbi, a sportszeretet felülír mindent.

Igencsak költséges sport, az utazás, szállás még csak hagyján, de a táncruhák, smink, fodrász… 

„Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, maximálisan mellettem állnak, megteremtik a lehetőséget a versenyzéshez.”

 

Közben persze a tanulás, hiszen a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium 11/a    német tagozatos, két tannyelvű osztályába jár.

 

„Nincs sok szabadidőm, a tetejében a versenyek a legnagyobb részt a hétvégére esnek. Sokszor már előtte való nap utazunk, a helyszínen alszunk, így aztán nem sok idő marad a barátnőkre.”

 

Nem bulizós fajta, neki többet ér a barátnőivel egy jó kis csevegés, házi összejövetel.

„Azért ha van időm napközben, néha valamelyik barátnőmmel beülünk egy cukrászdába beszélgetni. Néha egy krémes is elfogy, de azért működik az önkontrolom!”

Vagyis, annyira nem kell vigyázni az alakjára, ebben a sportban nincs szükség különféle étrendbeli hókusz-pókuszokra. A jó erőnlét a fontos.

 

És miről álmodik a lány?

 „Még nem tudom, mivel fogok a későbbiekben foglalkozni, de szeretném ha a tánc ebben mindenképpen szerepet játszana. Valószínű megpróbálom a Magyar Táncművészeti Főiskolát.”

 

„A tánc felszabadít. Amikor táncolok nem kell azzal törődnöm hogy épp milyen hosszú, nehéz napom volt, vagy milyen lesz a holnapom, csak örülök hogy végre itt vagyok, táncolhatok, élvezhetem a pillanatot.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.