SportNagy bravúrra van szükség

2017. március 24., péntek
 
Nagy bravúrra van szükség

Már csak két forduló van hátra az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságból, és mindkét alkalommal rangadón lép pályára a Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

Fotó: Kocsis Alíz

 

 

Szombaton 18 órakor idegenben a Nyíregyháza, majd jövő héten hazai környezetben a Miskolc lesz az ellenfél. Egy biztos: Vas Péteréknek vért kell izzadniuk, ha két győzelemmel akarják zárni az alapszakaszt.

 

A nyírségiek ellen hozta a hazai bajnokit a Hódmezővásárhely, a Hepp-kupában viszont a nyíregyháziak örülhettek magabiztos, 20 pontos sikernek. Az ő malmukra hajtja a vizet az az óriási fegyvertény is, hogy az utóbbi 7 bajnokijukat mind megnyerték, legutóbb épp az akkor még listavezető MEAFC ellen. Ráadásul 2017-ben még csak a tabellát vezető Debrecen babrált ki velük. Egy szónak is száz a vége, a legjobb négybe a bajnokság végére becsúszó Blue Sharks-ot otthonában legyőzni „világraszóló” bravúr lenne.

 

Utasi Gábor legénységének ehhez hatástalanítaniuk kellene a palánk alatt rendszeresen kimagaslót nyújtó Gant-et, aki ellen nem igazán volt ellenszerük a bajnoki és a Hepp-kupa meccsen sem. Sőt mellette további 3-4 olyan játékos szerepel az együttesben, akik bármikor képesek eldönteni egy ki-ki meccs sorsát. No, de a Kosársulit sem kell félteni, ha az idei eredménylistát nézzük. Szabó Péter és társai az idény elejétől végig a dobogós helyek valamelyikét foglalják el, sőt több fordulón keresztül ők voltak az éllovasok. Eddig mindössze a Miskolc ellen nem tudtak nyerni (a Debrecent a kupában fektették két vállra), igaz erre még lesz alkalmuk április 1-jén.

 

Jó előjel az is, hogy a Nyíregyháza is rajta van az „áldozatok” listáján, mivel december 17-én a vártnál könnyebben, 15 ponttal nyertek ellenük a kék-sárgák a Hódtói Sportcsarnokban. Emellett a Vásárhely két magabiztos győzelem után önbizalommal futhat neki az ütközetnek a számukra tétnélküli rangadón, ahol akár győzhetnek is, ha a Szabó-Genal-Vas trió jól muzsikál, és melléjük a Kelemen-Varga-Rostás-Pavlovic négyes fogatból minél többen zárkóznak fel.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Halálos baleset a Csomorkányi úton

Halálos baleset a Csomorkányi úton

Meghalt egy férfi, miután autójával árokba sodródott Hódmezővásárhely közelében csütörtök délután.
Körözik a volt mindszenti jegyzőt

Körözik a volt mindszenti jegyzőt

A rendőrök keresik. Az elfogatóparancsot a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság rendelte el. Csalás bűntette és más bűncselelmények a vád.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.