Kék hírekNa, ezért ne kocsmázz idegen nővel!

2011. szeptember 14., szerda
 
Na, ezért ne kocsmázz idegen nővel!

Az erős fizikumú, fiatalabb nő hátulról átfogta a vékony testalkatú, alacsony férfit és lefogta a karjait. A másik nő pedig, akivel a férfi sétált, kivette a nyakában lévő táskából a pénzét, majd elszaladtak. Órákon belül elfogták őket.

 

 

 

A sarkadi férfi hétfőn reggel azért utazott busszal Békéscsabára, hogy az egyik pénzintézetben a számlájáról felvegye a nyugdíját. Mikor ez megtörtént, az utcán megszólította egy nő. Kérte, hogy hívja meg az egyik közeli vendéglátóhelyen egy kávéra és egy kevertre. Be is mentek egy borozóba, ahol fogyasztottak egy pohár italt, majd a nő felkínálta magát a férfinek. Ő azonban elutasította, nem akart a nővel szexuális kapcsolatot. Azt mondta neki, hogy inkább csak elkísérné egy darabon. Mikor már elsétáltak a borozótól, egy kevésbé forgalmas helyen megjelent a nő egyik hozzátartozója. Az erős fizikumú, fiatalabb nő hátulról átfogta a vékony testalkatú, alacsony férfit és lefogta a karjait. A másik nő pedig, akivel a férfi sétált, kivette a nyakában lévő táskából a pénzét, majd elszaladtak a 68 ezer forinttal. Mindez délelőtt háromnegyed 10 körül történt. A férfi hazautazott Sarkadra, és délután az ottani rendőrkapitányságon mondta el, hogy mi történt vele. A sarkadi rendőrök azonnal értesítették az esetről békéscsabai kollégáikat, akik a férfi által adott személyleírás alapján indultak el. Információkat gyűjtöttek azokon a helyeken, ahol délelőtt megfordultak, és hamarosan kiderült, hogy valószínűleg egy előttük már ismert páros támadhatott rá a férfira. A 49 és 29 éves nőket előállították, majd rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe is vették őket.

 

A békéscsabai rendőrök már többször intézkedtek a két nővel szemben, ugyanis több alkalommal loptak meg embereket a városban. Az idősebbik nőt legutóbb idén kora tavasszal ítélték felfüggesztett szabadságvesztésre lopás miatt. A kapitányság kedden előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 

Olvassa el ezt is!

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.