Kultúra, oktatásMúzeumok gyerekszemmel

2010. november 10., szerda
 
Múzeumok gyerekszemmel

A Varga Tamás 4.B osztályosai láthatóan nagy lelkesedéssel és élvezettel oldották meg a régi településkultúrával kapcsolatos interaktív feladatokat.

 

Befejező szakaszához érkezett a ’Múzeumok és iskolák kapcsolata Hódmezővásárhelyen’ című múzeumpedagógiai program próbája. Sonkoly Ágnes népművelő, a PMK munkatársa kidolgozott egy oktató csomagot, amely az Agóra program közművelődési feladataihoz illeszkedve az általános iskolásokat – az elsőtől a nyolcadikig - közelebb hozza a múzeumok világához. Mint Sonkoly Ágnes kifejtette: ahhoz hogy ez igazán élményszerűen jusson el a gyerekekhez, az inspiráló környezet a legmegfelelőbb, ahol játékos formában közvetítik az ismereteket. Ennek egyik legkézenfekvőbb helyszíne az Árpád utcai Tájház. November 10-én kora délután volt az utolsó előtti foglalkozás. Ezúttal a program kidolgozásában részt vállaló Varga Tamás Általános Iskola  4.B-osztályosai vettek részt a rendhagyó történelemórán. Láthatóan nagy lelkesedéssel és élvezettel oldották meg a régi településkultúrával kapcsolatos interaktív feladatokat. A jövő héten az utolsó csoportfoglalkozást, a program végső kidolgozása követi.

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.