Kultúra, oktatásMúzeumok éjszakája Vásárhelyen is

2012. június 11., hétfő
 
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen is

Június 16-án a Múzeumok Éjszakája rendezvény keretén belül egy nyári időszaki kiállítást rendez az Emlékpont. Délután rajzfilmek a gyerekeknek, interaktív előadás, tárlatvezetés.

 

 

 

 

 

Június 16-án a Múzeumok Éjszakája rendezvény keretén belül egy nyári időszaki kiállítást rendez az Emlékpont. Bibó István a huszadik század egyik legjelentősebb politikai gondolkodója volt. Legfontosabb műveit 1945 és 1948 közt vetette papírra. A Szegedi Tudományegyetemen csak néhány évig taníthatott, míg Nagy Imre koalíciós kormányának csak két napig lehetett az államminisztere. A Kádár-korszakban ugyanúgy belső emigrációban volt kénytelen élni, mint névrokona, a hódmezővásárhelyi Bibó Lajos.

 

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, Argejo Éva eddig ismeretlen dokumentumokból érdekfeszítő anyagot állított össze a Nagy Imre-kormány egyik tagjának életútjáról, melyet éppen Nagy Imre és társai kivégzésének évfordulóján mutatnak be. A kiállítást Dr.Balog Iván, az SZTE docense nyitja meg. A kiállítás délelőtt 11 órakor nyílik és újszerű módon, az Emlékpont teraszán lesz kialakítva..

 

Június 16-án a Múzeumok Éjszakája napján az Emlékpont a legkisebb korosztály tagjainak rajzfilmdélutánnal kedveskedik: a gyerekek válogatást tekinthetnek meg a "szabad világ" és a "keleti blokk" rajzfilmjeiből. A legfiatalabbak találkozhatnak Tom és Jerryvel, Lolkával és Bolkával, Majával a méhecskével és a többi korabeli mesehőssel is. A nosztalgiázni vágyókat egy harmincéves időutazásra várjuk este 6 órától, 1982 júniusába. Az interaktív előadáson kiderül, hogy mennyibe került akkor egy kiló kenyér, mit jelentett egy lottó ötös és melyek voltak a '80-as évek legmenőbb slágerei. 19 órától a legvidámabb barakk legjobb poénjai hangzanak fel Hofi Géza és a Markos-Nádas duó előadásában. A múzeumi este folyamán több alkalommal lesznek tárlatvezetések az Emlékpont Megfigyelt művészet kiállításán, ahol kiderül, hogy tizenkét jóbarátnak hitt ember közül hat besúgó volt.

 

A Múzeumok éjszakája országos programjai ITT!

 
 
Forrás: Emlékpont Múzeum
 

Olvassa el ezt is!

Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.