BulvárMozit hoz a Mikulás

2017. november 29., szerda
 
Mozit hoz a Mikulás

Popcorn, üdítő, Gru3. Ezzel, a kettőt a szájnak, egyet pedig a szemnek szánt ajándékkal lepi meg a hátrányos helyzetű gyerekeket a Kultik Magyar Mozihálózat az üzemeltetésébe tartozó hódmezővásárhelyi mozijában.

 

 

Fotók: VH

 

 

 

A 2013-as indulás óta szinte hagyománnyá vált, hogy Mikulás környékén az üzemeltetők vendégül látnak egy „teltháznyi” gyereket. Vásárhelyen ezt december 5-én 14 órára tervezik.

 

Kalapács Attila a mozi vezetője (Kultik Magyar Mozihálózat) tákékoztatása szerint idén 160 gyerek lesz a vendégük egy adag popcornra, üdítőre és a Gru3 című 3D-s filmre.

 

A vásárhelyiek hamar birtokba vették a következetesen premier filmeket játszó Mozaik Mozit, miután 2013-ban a Cinema Szeged Kft. 40 millió forintos beruházással néhány hónap alatt igazi mozipalotává varázsolta a termet. 3D vetítővel, magas-támlás székekkel lejtősre építették a 160 személyes nézőteret, és hogy a gyerekek is jól lássanak ülésemelő is rendelkezésre áll.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Születésnapi ünnepséget rendeztek a vásárhelyi olimpiai bajnoknak

Születésnapi ünnepséget rendeztek a vásárhelyi olimpiai bajnoknak

Juhász Katalin: Hódmezővásárhelyről indultam, ahol ma is komoly vívóélet zajlik. Bízom benne, hogy a város még sokáig biztosítja szeretett sportágam utánpótlását. Videó interjúval!

 

Hwarang-Do SE bravúr a Magyar Bajnokságon

Hwarang-Do SE bravúr a Magyar Bajnokságon

A WTF Taekwondo egyik kiemelkedő hazai versenyén a hódmezővásárhelyi Sportegyesület 18 érmes helyezéssel csapatversenyben a negyedik lett. Eredményekkel és képekkel!
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.