SportMozgás Éjszakája 2018 - Vásárhelyen

2018. augusztus 1., szerda
 
Mozgás Éjszakája 2018 - Vásárhelyen

A Budapesten évekkel ezelőtt kitalált Mozgás Éjszakája 4 évvel ezelőtt „begyűrűzött” Vásárhelyre is. Augusztus 3-án, este 9-től éjfélig ismét közös éjszakai sportolásra hívják a lakosságot a helyi sportegyesületek és civil szervezetek.

 

 

 

 

Hódmezővásárhelyen idén is az EVP Egészségfejlesztési Iroda Város Diáksport Egyesülettel és a Magyar Ergométer Szövetséggel együttműködésben rendezik a Mozgások Éjszakáját.

 

 

A tavalyi évben Hódmezővásárhelyen számos mozgásformát próbálhattak ki a résztvevők.. Az szervezők célja – hagyományt teremtve a rendezvényből – ebben az évben is az, hogy minél több helyi lakos, minél többféle mozgásformát próbálhasson ki és ismerhessen meg.

2015–ben az első rendezvényen, 23 helyszínen, 27 mozgásformát próbálhatott ki az 1.700 főnél is több résztvevő.

2016-ban 16 helyszínen 33 mozgásforma közül választhatott a több, mint 1.200 fő.

2017-ben 25 helyszínen 37 mozgásforma zajlott, több mint 2.000 fő részvételével, a vihar és az eső ellenére is. Ebben az évben már kistelepüléseken is valósultak meg éjszakai programok, ezért idén is várják a jelentkezéseket a kistelepülésekről is.

A megnyitót követően, ami a Kossuth téren 19 órakor lesz, 19 szervezet, sportklub vagy egyéni tréner részvételével, több mint 26 mozgásformát próbálhatnak a hódmezővásárhelyi és térségi lakosok.

 

A szervezők célja az, hogy minél többeknek kínáljanak lehetőséget minél több mozgásforma kipróbálására annak érdekében, hogy a résztvevők kedvet kapjanak az egészséges életmód szempontjából elengedhetetlenül szükséges rendszeres testmozgáshoz, és megtalálhassák a számukra legmegfelelőbb mozgásformát.

Bár a meteorológiai előrejelzések inkább a nagy meleget, esetleg hűsítő zivatarral  prognosztizálják, azért a szervezők a nem megfelelő időjárási körülmények esetén, a kültéri mozgásprogramok a Balogh Imsi Sportcsarnokban lesznek.

 

A rendezvény kezdéseként 15 órától Ergométer (evezőpad) Bajnokság lesz a Kossuth téren, melyre előzetesen az www.evp.hu holnapon keresztül lehet jelentkezni. A korcsoportokban a legjobb 3 helyezettet díjazzák.

A tavalyi évhez hasonlóan, a Kossuth téren lesz még Pilates és gerinctréning, Ju Jitsu, Aikido bemutató és közös gyakorlás, Leung Ting Wing Tsun által Kung Fu bemutató, Nippon Zengo, valamint a jógázás művészetét is kipróbálhatják a lakosok.

 

Az Európa parkban a Nordic Walkingot, a cukor utcai Vívócentrumban pedig Zumbát, Piloxingot, M.A.X. Training-et, Beenge Fitt-et és Crosstraining edzést, újdonságként pedig az NMPT Gerinc és mozgáskorrekciót próbálhatják ki a résztvevők, valamint előzetes bejelentkezés után fallabdázásra is van lehetőség.

A Népkert Székelykaputól kerékpártúra indul Mártélyra, Petőfi utca 6. szám alatt lövészettel, a Teleki u. 18. szám alatt a Kriko Gym-ben Jump IT! edzéssel várják az érdeklődőket. A Pole Magic jóvoltából a Mária Valéria utcában Rúdtánc, Légtornakarika és a Streching órán lehet részt venni.

A Hódtói Sport és Szabadidő Központban pedig az éjszakai Utcai Kosárlabdát, a Somogyi Béla dombnál a futópálya melletti füves területen a Jógát próbálhatják ki az érdeklődők. A Török Sándor Strandfürdőben az Úszásé lesz a főszerep, az Éva utcai Mozgás Központban a Brazil Jiu Jitsué, Fat Burning Jumpingé és Fitt Ball-é.

 

A hódmezővásárhelyi Mozgás Éjszakájához csatlakozott Mindszent település is, ahol szintén különböző mozgásprogramokkal várják a lakosokat.

 

 

Olvassa el ezt is!

Hét éve történt - Búvárúszó VB Vásárhelyen

Hét éve történt - Búvárúszó VB Vásárhelyen

Éppen most 7 éve, hogy Hódmezővásárhelyen megrendezték a XVI. Uszonyos és Búvárúszó Világbajnokságot. Emlékezetes napok.
Teltházas jótékonysági koncert a Belvárosi Katolikus Templomban

Teltházas jótékonysági koncert a Belvárosi Katolikus Templomban

Bach, Schubert, Bellini, Kodály műveiből adott jótékonysági koncertet a Svájcban élő Árpás Miklós orgonaművész, aki vásárhelyi felesége révén kötődik a városhoz.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.