KözéletMotoros jogosítvány csak 16 éves kortól

2012. augusztus 13., hétfő
 
Motoros jogosítvány csak 16 éves kortól

Változik a motoros jogosítvány megszerzésének korhatára januártól: 2013 januárjától kismotorra már csak 16 évesen, míg nagymotorra 24 éves kortól lehet jogosítványt szerezni.

 

 

 

 

 

 

Januártól jelentős változás következik több jogosítvány-típus megszerzésénél. Egy uniós direktívának megfelelő kormányrendelet szerint ugyanis mopedre 14 évesen már nem, csak 16 éves korban lehet jogosítványt szerezni, míg nagymotorra ez a korhatár 24 évre emelkedik.

A teherautó-vezetői és az ehhez kapcsolódó nehézpótkocsis képzés korhatára 18-ról 21 évre, az autóbuszos képzésé 21-ről 24 évre emelkedik. A személygépkocsik esetében nem lesz változás.

Vásárhelyi és szegedi autósiskolák munkatársaival beszélve, amiatt aggódnak, hogy csökkenni fog a motoros jogosítványra jelentkezők száma, hiszen B kategóriára, azaz autóra 17 évesen lehet jogosítványt szerezni, így valószínűleg kevesen lesznek azok a fiatalok, akik egy évvel hamarabb fizetnek majd a robogós engedélyért. Csikós Sándor, a Sofőr Bt. vezetőjének véleménye szerint, az is megtörténhet, hogy a segédmotoros vizsgázás iránt december után teljesen megszűnhet az érdeklődés. Azt is hozzá tette, a 14 éves fiataloknak most két évet várni kell, amíg jogosítvány birtokában motorra ülhetnek, de vajon mennyien nem tudnak majd ellenállni a kísértésnek?!    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.