Kék hírekMotoros elé hajtott

2011. december 23., péntek
 
Motoros elé hajtott

Ketten könnyebben megsérültek december 21-én este a 47-es számú főúton, amikor egy VW kisteherautó hóesés közben a jeges úton megcsúszott és egy szőlőskertbe hajtott.

 

 

 

 

 

A jármű 44 éves szegedi sofőrje utasával Orosháza felől Hódmezővásárhely felé haladt, amikor elveszítette az uralmát a járműve felett és a lefagyott aszfalton keresztbe fordult, majd egy drótkerítést kidöntve egy szőlőskertbe csúszott, ahol két szőlőtőkét kiütött. A mentők a szegedi férfit és női utasát is könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A baleset körülményeit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

 

Egy másik baleset is történt szerdán este Hódmezővásárhelyen a Tornyai János és Gábor utca kereszteződésében. Egy hódmezővásárhelyi fiatalember, egy nappal 27. születésnapja előtt Yamaha motorjával a Tornyai János utcán haladt a Klauzál utca felé. A Gábor utcánál egy ismeretlen fehér színű, csapott hátuljú autó az elsőbbség adás kötelező tábla ellenére kihajtott elé, mire a fiatalember fékezett, de a havas úton megcsúszott és elesett. A baleset következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az autó megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A rendőrség kéri, hogy az autó vezetője, vagy aki az autóról illetve annak sofőrjéről bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 107-es segélyhívót.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.