SportMostmár biztos: Janics Szerbiában folytatja

2012. szeptember 27., csütörtök
 
Mostmár biztos: Janics Szerbiában folytatja

Vége a találgatásoknak. Ma délután Douchev-Janics Natasa személyesen jelezte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában, hogy más ország színeiben folytatná a pályafutását.

 

 

 

 

               
Natasa háromszor nyert olimpiai aranyérmet Magyarország színeiben. 2004-ben Athénban győzött K-1 500 méteren és párosban Kovács Katalinnal is ugyanezen a távon. 2008-ban Pekingben pedig szintén K-2 500-on győzött Kováccsal. Az idei londoni olimpián a jugoszláv születésű kajakos két éremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodott.

 

„Douchev-Janics Natasa ma délután bent járt a szövetségben és hivatalosan is jelezte felénk, hogy a jövőben nem magyar színekben akar indulni a világversenyeken – jelentette be Dr. Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára a kajakkenusport.hu-nak.

"Korábban is elmondtam, sajnáljuk, hogy így döntött, nagyon sokat köszönhetünk neki, Natasa a három olimpiai aranyérem mellett 18 világbajnoki és 17 Európa-bajnoki címet is nyert az elmúlt 10 évben. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ő is rengeteget köszönhet a magyar kajak-kenu sportágnak. 1999 óta élt és készült Magyarországon, minden lehetőséget megkapott anyagilag és emberileg, amit csak egy sportoló kívánhat. Az MKKSZ elnökségének innentől kezdve 1 hónapja van rá, hogy kialakítsa álláspontját a versenyző távozását illetően. Ez alatt az idő alatt egyeztetni fogunk a magyar és a szerb olimpiai bizottsággal, valamit a szerb sportági szakszövetséggel is.”

 

Az MKKSZ elnökségének lehetősége van arra, hogy elutasítsa Douchev-Janics Natasa átigazolási kérelmét. Ebben az esetben a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szabályzata szerint a bajnoknő a következő két szezonban nem versenyezhetne nemzetközi viadalon, de 2015-től már szabadon rajthoz állhatna Szerbia színeiben a világversenyeken.

Ma délután egy másik nyilatkozat is érkezett a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez. Ebben Douchev-Janics Natasa edzője, Kovács László jelezte, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni a sportolónő versenyzői felkészítésében és köszönetet mondod a szövetség eddigi támogatásáért.
A szakember 4 éve irányította az olimpiai bajnoknő felkészülését, 2010 óta ebben a munkában részt vett Janics Natasa férje, Andrian Douchev is. Kovács László a továbbiakban csak a Szegedi Vízisport Egyesület női utánpótlás-versenyzőinek munkáját vezeti.
Maga a versenyzőnő egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ígérete szerint néhány napon belül sajtótájékoztatón jelenti be távozásának okait.

 
 
Forrás: mkksz
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.