SportMost aztán mindent bele!

2015. május 14., csütörtök
 
Most aztán mindent bele!

Súlyos, 32 pontos vereséget szenvedett a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B-s bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén, Bonyhádon. A két gárda párharca az egyik fél második győzelméig tart.

 

 

 

 

A szombati vásárhelyi visszavágó előtt a legnagyobb kérdés, hogy képesek-e visszajönni a versenybe dr. Elek András és Utasi Gábor tanítványai?

A Tolna megyei találkozón annak ellenére is óriási különbség volt a csapatok között, hogy a harmadik negyedben egyszer még sikerült 10 pontra visszajönniük Vargáéknak. Azonban úgy tűnt, hogy a bonyhádiak nem tudnak hibázni. Ezt támasztja alá, hogy pontjaik felét(!) hárompontosból szerezték, 34 kísérletükből 17-szer találtak be. Nyilasék nem tudták feltartóztatni a kiváló napot kifogó Jillinget, Lukácsot és Gebertet sem, akik hárman együtt 65 egységet termeltek, az-az többet, mint amennyit általában a Vásárhely egy egész meccsen engedélyezni szokott ellenfeleinek.

 

Ennek ellenére még nem kell felhagyni minden reménnyel. A Kosársuli kapott már idén ehhez hasonló óriási verést. A Salgótarjáni poklot követően azonban sorozatban négy briliánsan megvívott ütközetet hozva az alapszakaszt első helyen zárva, majd a Baján keresztüllépve jutottak az elődöntőbe a vásárhelyi kedvencek. Emellett a Hódtói Sportcsarnokban már legyőzték egyszer a Bonyhádot a Hepp-kupa negyeddöntőben. A harmadik összecsapás kiharcolásához azonban ismét óraműpontossággal működő védekezésre, valamint lendületes és eredményes támadójátékra lesz szüksége Vejinovicséknak. Az viszont egyelőre szinte lehetetlennek tűnik, hogy a harmadik felvonás is a Hódtóiban legyen. Ehhez ugyanis legalább 33 ponttal kellene diadalmaskodni a Metal-Work Bonyhádi KSE ellen.

 

A rangadón óriási párharc ígérkezik, mivel a találkozón már biztosan ott lesz az új hazai B-közép is. Az összecsapás előtt Utasi Gábor másodedzővel beszélgettünk.

 

Mennyire került nehéz helyzetbe a Vásárhelyi Kosársuli Bonyhádon? Van még esély a továbbjutásra?

Múlt héten elvesztettünk egy meccset. A Bonyhád vezet 1:0-ra. Ennyi történt. Nem hiszem, hogy temetni kellene azt a csapatot, amelyik már így is az elmúlt évek legjobb eredményét érte el. A továbbjutás nem az első meccsen dől el. Emlékezzünk csak vissza: épp a Bonyhád vívta ki hármadik meccsen a továbbjutást a TF ellen idegenben. Sokan nem hisznek abban, hogy tovább mehetünk, mi azonban mindent meg fogunk tenni, hogy legyen harmadik találkozó.

 

Már kaptunk a múlt péntekihez hasonló nagy pofont a szezonban, utána pedig pazar sorozat indult. Megismételhető ugyanez?

Persze hogy megismételhető. Ha nem most, akkor máskor. A tavalyi szezonban Debrecenben 28 ponttal kaptunk ki, itthon labdánk volt 27 pontnál. Szombaton sok minden kiderül…

 

Mennyire volt reális a 32 pontos különbség a Bonyhád ellen?

Semennyire. A Bonyhád jó csapat, de nem gondolnám, hogy még egyszer dobnak 17 triplát 50 százalékok pontossággal. Az hogy kikaptunk akkor és ott reális volt, mert nekünk semmi nem jött össze, nekik viszont minden. A Hódtóiban minden más lesz, főleg ha a Debrecen elleni legutóbbi hazai mérkőzésünkhöz hasonlóan buzdít majd bennünket a közönségünk!

 

Mi lehet a győzelem kulcsa szombaton?

Az, hogy a csapatból mindenki higgyen a győzelemben,és ezért mindent meg is tegyen!

 

A Vásárhelyi Kosársuli – Metal-Work Bonyhádi KSE két győzelemig tartó elődöntő második mérkőzése május 16-án szombaton 18 órakor lesz a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Barcsay kiállítás a teljesség igényével

Barcsay kiállítás a teljesség igényével

A vasárnap nyíló kiállításra időzítettek egy igen szép kivitelű albumot, amelyben 200 reprodukció található és bemutatja a Barcsay életmű legújabb kutatásait is.
Csapatbajnokságban indultak a vásárhelyi atléták

Csapatbajnokságban indultak a vásárhelyi atléták

A hódmezővásárhelyi Hódiák SE a Tiszakécske atlétáival alkottak csapatot. Első helyezés, országos egyéni csúcs is született. Képekkel és eredményekkel!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.