Kultúra, oktatásMonumentális arcportrék a Tornyaiban

2018. szeptember 26., szerda
 
Monumentális arcportrék a Tornyaiban

A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlaton Hódmezővásárhely városa és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat Szabó Menyhért szobrászművész nyerte el, aki ezáltal lehetőséget kapott arra, hogy az idei, hatvanötödik tárlat megnyitása napján a Tornyai János Múzeumban önálló kiállítással mutatkozhasson be.

 

 

 

 


Szabó Menyhért alkotásain az emberi fej formáiból kiinduló, a valós méret ötszörösében megvalósuló kompozíciói az anyag és a forma különleges hatásainak köszönhetően gyakorolnak hatást a tárlat látogatóira.

A fejformákat az alkotó először agyagból készíti el, majd erről gipsz negatívot vesz, amelyet gumival kiöntve nyer pozitív formát, amelyet elasztikus állapotban installál csipeszekkel és drótokkal, vagy a kész formát műgyantába ágyazva kimerevíti, s helyezi posztamensre. Mindezek mellett a tárlaton láthatók lesznek Szabó Menyhért hagyományos, bronz plasztikái is.

 

Szabó Menyhért Nyitott folyamat című beszámoló kiállítása október 7-én, vasárnap délután fél kettőkor, a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat vernisszázsát követően nyílik meg; a művészetkedvelő közönség november közepéig tekintheti meg a fiatal alkotó több mint egy tucatnyi alkotását a Tornyai-múzeumban.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Három utca burkolata újult meg

Három utca burkolata újult meg

Közel egy kilométer hosszúságban újult meg Vásárhely három utcája burkolat megerősítéssel és új aszfaltozással.
Tűzifa vásárlás figyelmesen

Tűzifa vásárlás figyelmesen

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon. Érdemes figyelni arra, hogy a tűzifa vásárlásakor milyen trükköket kell kivédeni, ha nem akarjuk hogy a pénztárcánk bánja.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.