KözéletMondjon le

2011. március 11., péntek
 
Mondjon le

1.7 millió forinttal nem tud elszámolni Ajtai Éva a hódmezővásárhelyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat megválasztott elnöke. A közgyűlés előtt más összegről beszélt.

 

 

Cseri Tamás hódmezővásárhelyi képviselő rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, követeli Ajtai Éva, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökének azonnali lemondását, mert méltatlan a tisztség betöltésére, nehéz helyzetbe hozza a cigányságot. Mint a képviselő elmondta, március 3-án a közgyűlés előtt Ajtai azt állította, a roma gyerekek táboroztatására 2008-ban felvett 2 millió forintból 502 ezerrel nem tud elszámolni. Mint kiderült a valótlanságot állított, mert a hiány 1.7 millió forint.

A Megyei Jogú Város sikkasztás gyanújával 2010. elején büntető feljelentést tett a rendőrségen. Mint ismeretes 2008-ban a Hódmezővásárhelyi Romák Egyesülete által szervezett és a város által kétmillió forinttal megtámogatott balatonszárszói hátrányos helyzetű romagyerekek  táboroztatása után az üzemeltetőnek 900 ezer forinttal maradtak adósok. A több éve tartó hercehurca következménye a feljelentés, amelynek 2011. március 2-án lett volna tárgyalási napja, de betegségre hivatkozva Ajtai Éva nem jelent meg. Azonban másnap a város rendes közgyűlésén megjelent és felszólalásában elmondta, csak félmilliós a tartozása.

Cseri Tamás képviselő, az összeg kapcsán a sajtótájékoztatón felháborodásának hangot adva, elmondta, Ajtai Éva közszereplőként, egy szervezet elnökeként nem hogy félmillióval, hanem semennyivel sem tartozhat. Ezért követeli Ajtai Éva azonnali lemondását.

A sikkasztási ügyben március 2-án a bíróság  elnapolta a tárgyalást, az új időpontot május 18-ára tűzte ki.   

 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.