Kultúra, oktatásMondd ki szépen - angolul

2015. március 25., szerda
 

Idén elérte nagykorúságát a Klauzál Gábor Általános Iskola Angol Szépkiejtési Versenye, ugyanis március 25-én 18. alkalommal rendezték.

 


 

A mára már hagyományos városi verseny gondolata annak idején az iskola két angol nyelvszakos pedagógusa, Dezső Zsuzsanna  és Baricsa Enikő fejében fogant meg abból a célból, hogy városban az angol nyelvet tanuló  diákok megmutathassák az általuk választott idegen nyelvet verseny körülmények között miként tudják előadni helyes kiejtéssel és hangsúlyozással.

 

Két korcsoportban nem csak a bebiflázott angol szavakról, hanem azok szép kiejtéséről is számot adnak a diákok. Idén is 5-6. osztályosok és a 7-8. osztályosok szerepeltek a 3-3 tagú zsűri előtt. És valóban szerepeltek, mert a diákok közül többen is a kiejtés és a hangsúlyozás mellett, gesztusokkal és mimikával is „dramatizálták” a felolvasott részletet. Minden évben változatos témát kapnak a diákok.

Így aztán volt már például Harry Potter részlet, vagy 2012-ben születésének kétszáz éves évfordulóján Charles Dickens Twist Oliverjének egy részlete, de volt már indiánregényrészlet is: James Fenimore Cooper Utolsó mohikán című művéből.

Idén az 5-6 osztályosok a kötelezőben a Békakirályfi meséjét, a 7-8. osztályosok pedig a Szépség és a szörnyeteg egy részletét kapták.

 

Idén kategóriánként 6-6 helyezettet ajándékoztak meg.

 

Eredmények:

(5-6. osztályosok)

 

    1. Bozó Tamás, Bethlen Gábor református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, felkészítő tanára: Jenei Erzsébet

    2. Wolf Eszter, Németh László Gimnázium és Általános Iskola, felkészítő tanára: Somogyiné Varga Ibolya

    3. Faragó Réka, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanára: Kiss Ilona

    4. Bánfi Kata, Klauzál Gábor Általános Iskola, Gregus Máté Tagintézménye, felkészítő tanára: Kardos Nóra

    5. Juhász Márk, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanára: Kiss Ilona

    6. Antal Máté, Bethlen Gábor református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, felkészítő tanára: Jenei Erzsébet

 

(7-8. osztályosok)

 

    1. Nyerges Péter, Szent István Általános Iskola, felkészítő tanára:Béresné Kotmán Erzsébet

    2. Mihály László Mátyás, Bethlen Gábor református Gimnázium és Szathmáry Kollégium, felkészítő tanára: Szabó Ildilkó

    3. Sebők-Papp Hanna, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanára: Csikósné Váradi Andrea

    4. Kokovai Odett, Németh László Gimnázium és Általános Iskola, felkészítő tanára: Varga Boglárka

    5. Békési Rebeka, Németh László Gimnázium és Általános Iskola, felkészítő tanára: Kókay Erika

    6. Nagy Richárd, Klauzál Gábor Általános Iskola, felkészítő tanára: Baricsa Enikő

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Könyvecske a 20 éves a Kosársuliról

Könyvecske a 20 éves a Kosársuliról

Egy-egy kiadványt minden érdeklődő ingyen megkaphat szombaton 17 órától a Hódtói Sportcsarnok bejáratánál, a Békés elleni NB I/B-s rangadó előtt.
Megoldódott a kopáncsi legenda

Megoldódott a kopáncsi legenda

Hódmezővásárhely határában a földből eddig is sok érdekes lelet került elő. Most egy elveszetnek hitt leletanyag rejtélye oldódott meg.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...