Kék hírekModern kori rabszolgák

2013. augusztus 29., csütörtök
 
Modern kori rabszolgák

Szeptember 3-án és 5-én reggeltől a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróságon tárgyalják a nagy port felvert úgynevezett csicskáztatási ügyet.

 

 

 

 

Az Orosházi Városi Ügyészség a 11 vádlottal szemben többrendbeli személyi szabadság megsértése, zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

 

A vádirat szerint a vádlottak döntően Gádoros település területén jogtalan haszonszerzésből eredő vagyonukból jelentős ingatlanvagyonnal rendelkeztek. A családtagok megállapodtak abban, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve állandósult, módszeres bűnelkövetésre rendezkednek be oly módon, hogy a család állattartó gazdálkodását ún. „csicskatartásként” ismert módszerre alapozottan üzemeltették. Ennek keretében mentális, egészségi, illetve szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott, befolyásolható, elesett embereket kerestek fel, vettek rá vonzó életkörülmények, jó ellátás, megfelelő fizetség hamis ígéretével ingatlanuk elhagyására, majd személyi okmányaiktól megfosztották őket, így önálló ügyintézéstől elzárták, rossz lakhatási feltételek közé helyezték, állandó fenyegetéssel, fizikai bántalmazással rendszeres munkavégzésre kényszerítették, rendszeres havi járandóságaikat pedig elvették. A családtagok között szervezett munkamegosztás volt, a részfeladatokat – így a sértettek felkutatása, szállítása, felügyelete, stb. – egymás között megosztották, mely során az első rendű vádlott, A. Lajosnak meghatározó szerepet játszott.

 

A vádlottak különböző módszerekkel összesen kilenc sértett sérelmére, összesen – a nyugdíj és egyéb járandóságok megtartásával, munkabér visszatartásával – csaknem 45 millió forint kárt okozva követtek el személyi szabadság megsértésének bűntettét és zsarolás bűntettét.

 

A vádiratban szerepel még hatósági eljárás akadályozása, hamis tanúzás és hamis tanúzásra való felhívás, de zsarolás is. A rossz egészségi állapotban levő, befolyásolható sértetteket a kihallgatásukat megelőzően a vádlottak megfenyegették.

A két tárgyalási nap után, még továbbiak is várhatók.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
 

Olvassa el ezt is!

Szeptembertől jön az iskolarendőrség

Szeptembertől jön az iskolarendőrség

Egyelőre nem lehet tudni, Hódmezővásárhelyen ha lesz, melyik iskolában lesz bűnmegelőzési tanácsadó, ugyanis napokon belül a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ határozza meg.
Gyorsított eljárásban áll bíró elé a szilva- és kukoricatolvaj

Gyorsított eljárásban áll bíró elé a szilva- és kukoricatolvaj

A helyszínre érkező rendőrök előállították a 23 éves helybeli férfit, aki beismerte, hogy a terményt a szentesi út mellől lopta el.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.