Kultúra, oktatásMit kell tudni a tanároknak a magasabb fizetéshez?

2012. október 21., vasárnap
 
Mit kell tudni a tanároknak a magasabb fizetéshez?

A pedagógusok 2013 szeptemberétől tervezett béremelése a legutóbbi kormányzati bejelentés értelmében csak akkor valósulhat meg, ha az ország gazdasági mutatói javulnak. Függetlenül attól, hogy 2014 januárjától indul-e a program, vagy esetleg előbb, összefoglalónkból kiderül, mit is jelent a pedagógus életpályamodell, hogyan változnak majd a tanárok munkakörülményei.

 

 


A Nemzeti köznevelési törvényben a pedagógus életpályamodell a jelenleginél nagyságrendekkel magasabb béreket irányoz elő, s rögzíti az előmeneteli rendszert. A pedagógus életpálya kétéves gyakornoki időszakot követően négy - a Pedagógus I., a Pedagógus II., a Mesterpedagógus és a Kutatótanár - fokozatból áll. Az új bértábla nemcsak a megszerzett képesítéseket és a pályán töltött éveket veszi figyelembe, hanem a minősítés eredményét is - hangsúlyozza a minisztériumi tájékoztatás.


A pedagógus életpálya bevezetésének pillanatában minden pedagógus többet fog keresni, a minősítés megszerzését követően pedig további jelentős béremelkedésre számíthatnak.

A nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézmények pedagógusaira ugyanezek a szabályok érvényesek. A bérek értékállóságának megőrzése érdekében az illetményalap főiskolai végzettség esetén a mindenkori minimálbér (jelenleg 93 ezer forint) száznyolcvan, egyetemi végzettség esetén kétszáz százaléka lesz.

A Pedagógus II. kategóriát 9 év szolgálati idő után lehet elérni, itt a pályán eltöltött 9. és 11. év között a fenti módon beszorzott illetményalap 150 százaléka lesz a fizetés. Az 50 éves korú tanárok 185-190 százalékra számíthatnak majd.

A minősítő vizsga és a minősítési eljárás során minden pedagógusra egységes szabályok vonatkoznak. A bizottság a jelölt teljes körű iskolai tevékenységét vizsgálja, a pedagógusok minősítő vizsgáját és minősítési eljárását a kormányhivatal szervezi. A minősítő vizsga és a minősítési eljárás részletes szabályait rendelet szabályozza.

A pedagógusok meghatározott feltételek teljesítése esetén legfeljebb egy éves "alkotói szabadságot" vehetnek majd igénybe.

A pedagógus életpálya-modellben a pedagógusképzésnek, a pályakezdők mentorálásának, támogatásának és a pedagógusok folyamatos - egész pályafutás alatt zajló - szakmai fejlődésének, továbbképzésének egységes rendszerré kellene összeállnia. A modellnek csupán az egyik, bár kétségtelenül igen fontos eleme a bérezés. A rendszer lényege, hogy átállás történik (majd) az egyéni teljesítménybérekre, tudás és készségalapú lesz a javadalmazás.


Nagyon fontos elem, hogy az életpályamodell koncepciója a tanárok egyéni teljesítményének értékelésén alapul majd. A hivatalos anyagok kissé prospektus-illatú megfogalmazásaiban ezek szerepeltek: "a pálya vonzóvá tétele, a jó pedagógusok megtartása". (Vagyis a nem jó pedagógusok kirostálása a cél.) Ha emelkedik a pálya presztízse, és ezzel összefüggésben több lesz a fizetés, akkor emelkedhet a pedagógusoknak jelentkezők száma. (Vagyis lehet válogatni a tanári állásokra jelentkezők között.)

A rendszer majd "motiválja a tanárokat". (Vagyis a tanárok igyekeznek majd egyre jobb teljesítményt nyújtani, már csak azért is, hogy ne cseréljék le őket egy náluk jobbra.)


A megkérdezett tanárok egy része nem ismeri részleteiben az életpályamodellt, bár mindegyikük jelezte, hogy korábban kaptak hivatalos tájékoztatást. Néhány pedagógus kiemelte, hogy teljes mértékben egyetért a teljesítményalapú bérezéssel, és az ehhez kapcsolódó minősítési rendszerrel, de ennek gyakorlati alkalmazása vélhetően nem lesz problémamentes. Utaltak rá, hogy a tanári teljesítmény mérése egyes más tevékenységekhez képest nehezebb.

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.