MozaikMit hozhatunk ki a panelból?- Hogyan spórolhatunk?

2011. október 30., vasárnap
 
Mit hozhatunk ki a panelból?- Hogyan spórolhatunk?

A panel ellendrukkerei szerint az ilyen lakások nyáron melegek, a fűtés drága és szabályozhatatlan, ami miatt sokszor télen is ki kell nyitni az ablakokat. Körülbelül 640 ezer család él panellakásban, akik külső szigeteléssel és ablakcserével évi 40-55 ezer forintot spórolhatnak.

 

 

Képünkön a hódmezővásárhelyi Oldalkosár utcai panelszigetelés (Fotó:VH archív)

 

Tény, hogy a panel épületeket eredetileg 30-40-50 évre tervezték, ám a panelos technológiában alkalmazott vasbeton falszerkezetek élettartama akár a 100 évet is elérheti. Ami a szerkezetben elsősorban elavulhat, zsugorodhat, az a rétegek között lévő polisztirolhab. A házgyárakban előállított, készre szerelt építőelemek vasbeton rétegei közé ugyanis az építéskor néhány centi szigetelőanyagot is beépítettek – innen a „szendvicspanel” elnevezés. Ezeknek az elemeknek a hőszigetelő képessége kedvezőbb, mint például a sorozatunk korábbi részeiben már bemutatott kisméretű tömör téglából vagy akár a B30-as téglából épült falaké. Ennek ellenére ezeken az épületeken is van mit javítani, hiszen energetikai teljesítményük elmarad napjaink elvárásaitól.

A paneleknél is érvényes az ökölszabály, hogy legelső lépésben az elszökő hőt célszerű megfogni az épülethatároló szerkezetek, azaz a fal és a nyílászárók hatékonyabbá tételével. Bár a panelházak falai a régi épületekénél jobbak, még így is körülbelül másfél-kétszer annyi hőt engednek át, mint amennyi az új építésű épületek esetén elő van írva. Az ablakoknál hasonló a helyzet: a panel épületek ablakai 2-3-szor annyi hőt is átbocsátanak, mint a mai korszerű, hatékony ablakok.

Nagyrészt ezeknek köszönhető, hogy évente mintegy 220 kWh primer energia elégetése szükséges a panellakások egy négyzetméterének 20 Celsius-fokra történő fűtéséhez, és a szükséges melegvíz előállításához. Persze ennél általában melegebbre fűtjük otthonainkat, az energiatanúsítványokban referenciahőmérsékletként használt 20 fok mindössze azt szolgálja, hogy a különböző épületek fűtési energiaigénye egymással összehasonlítható legyen.

 

lakcímke

 

Az energiatanúsítvány a háztartási gépek (hűtők, mosógépek) energiafogyasztási címkéjéhez hasonlóan egy műszaki dokumentum, címke, amely lakásunk állapotát értékeli energetikai szempontból. Független szakértő készíti el, aki a tanúsítványban az energiamegtakarítás lehetőségeire is javaslatot tesz. Ezzel segítik a tulajdonost a korszerűsítésben, a helyes energiafelhasználásban, illetve a megtakarításban. Azoknak pedig, akik lakásvásárlást terveznek, megkönnyíti a választást.
Az energiafogyasztás alapján a tanúsítvány egy skálán energetikai osztályokba sorolja az ingatlanokat. A skála a legkedvezőbb „A+" kategóriától a legkedvezőtlenebb „I" kategóriáig terjed. A „C" kategória az, amelyik éppen megfelel a jogszabályban rögzített energetikai követelményeknek.

A régi tégla családi házak energiaigénye akár az 500 kWh/m2 évet-t is meghaladhatja, de a régi tégla társasházak fogyasztása is elérheti a 400 kWh/ m2 évet. Összehasonlításul: az alacsony energiafogyasztásúnak tekintett házaknál ugyanez az érték 40-50 kWh/m2 év körül alakul, passzív házaknál pedig ennél is kevesebb.

 

40-55 ezer forint szigeteléssel

 

Szerencsére a panel épületek energiafogyasztása is csökkenthető. A falak hőátbocsátási képessége átlagos esetben már a 10-12 cm vastagságú polisztirol alapú hőszigeteléssel is olyan mértékben javítható, hogy elérje, sőt kissé meg is haladja a jelenleg az új épületekre érvényes követelményt (ami U=0,45 W/m2K). Érdemes lehet a lakóközösségnek megfontolnia, hogy egy ennél is jobb, U=0,2 W/m2K körüli értéket céloz meg, hiszen a beruházás az épület energiafogyasztását hosszú távon fogja befolyásolni. Jó tudni azonban, hogy ehhez általában a sima polisztirolhab hőszigetelés már nem megfelelő, ugyanis a szükséges vastagság már speciálisabb rögzítés-technikát kívánna meg, ez pedig igen drága.
Ezekben az esetekben a grafitos vagy a poliuretánhab szigetelőanyag lehet a megoldás. Persze egyiket sem adják ingyen: a választott szigetelőanyagtól, a vastagságtól, az épület felületétől és nagyságától függően 600 ezer és 1,2 millió forint közé tehető a beruházás lakásonként. Jelentős, az elkövetkező 20-25 évre szóló döntésről van tehát szó, ezért feltétlenül javasolt energetikus szakértő tanácsát és számításait kérni a beruházás tervezésekor.

Az ablakok vásárlásakor szintén fontos szerepet játszik az U-érték: a panelházakban jellemző úgynevezett egyesített szárnyú ablakok (azok a bizonyos „szétcsavarozható” szerkezetek) U-értéke 3 W/m2K körül alakul, míg a mai hatékony ablakoké 1 W/m2K körüli, aminél rosszabbra semmiképpen nem érdemes cserélni ablakunkat. A nyílászárócsere cégtől, kivitelezőtől, a választott típustól, illetve az ablakok, erkélyajtók számától függően akár a 600-700 ezer forintot is elérheti. Fontos, hogy ha már a hozzányúlunk az ablakokhoz, gondoljunk a nyári hővédelemre is, és szereltessünk fel - lehetőleg hőszigetelõ – redőnyöket.

Ha a falakat megfelelően szigeteltük, nyílászáróinkat pedig hatékonyra cseréltük, a lakás energiafogyasztása körülbelül negyedével, kiemelkedő hatékonyságú szigetelés és nyílászárók esetén akár 40 százalékkal is csökken. Hogy ezzel mennyi pénzt takarít meg egy háztartás, azért nehéz megmondani, mert a távhőszolgáltatás díjaiban településenként igen nagy eltérések vannak. A beruházás révén évente körülbelül 40-55 ezer forinttal kell kevesebbet kifizetnie a lakóknak a fűtésszámlákra. Fontos megemlíteni, hogy a hőszigetelés, a hatékony ablakok és a redőnyök a nyári felmelegedés ellen is védelmet nyújtanak, így a légkondicionálás terén is számíthatunk megtakarításra.

 

A panel épületek döntő többségében távhőszolgáltatás keretében érkezik az otthonokba a szükséges hő, vagyis a cikkünk elején említett egy m2-re jutó 220 kWh-nyi energiahordozó ahhoz szükséges, hogy elégetésével a távfűtőművekben magas hőmérsékletre forrósítsák fel a vizet, ezt a távhővezetékeken keresztül eljuttassák az épületig, s felmelegítsék a ház csővezetékeiben keringő vizet. Ez utóbbi, utolsó fázis a ház hőközpontjában történik, úgynevezett hőcserélõ segítségével.

Hacsak a lakók le nem akarnak válni a távhőrendszerről, akkor nem sok mozgásterük van a fűtés korszerűbbé tételére. Az egyik lehetséges megoldás a fűtés szabályozhatóvá tétele: ez az eredeti egycsöves rendszer kétcsövessé alakítását, és a radiátorok szabályozó-szeleppel történő ellátását jelenti. Ez jó módszer lehet a lakások esetleges túlfűtésének megszüntetésére, viszont érdemes hozzáfűzni, hogy a túlzott hőmérséklet a panelházakban sem jellemző egyformán minden lakásra - a kelleténél alacsonyabb, vagy éppen jó hőmérsékletű lakások lakói valószínűleg kevésbé lesznek érdekeltek ebben a beruházásban.

 
 
Forrás: energiaklub
 

Olvassa el ezt is!

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
A negyedik negyedre elfogyott az erő

A negyedik negyedre elfogyott az erő

Saša Vejinović csapatának lehetősége volt, hogy megtartsa az esélyét a felsőházi rájátszásra, ám sok hibával játszott, és végül 20 pontos vereséget szenvedett.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 
Orbán Viktor Vásárhelyen
Orbán Viktor Vásárhelyen A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.