Kék hírekMint a kalandfilmekben

2011. július 14., csütörtök
 
Mint a kalandfilmekben

Egy közeli repülőtér sárkányrepülősének a légi támogatásával fogtak el a kiskőrösi rendőrök négy kábeltolvajt.

 

 

 

Négy tolvaj július 13-án hajnalban egy közeli tanya melletti transzformátort előbb szétverte, majd kiszedtek belőle három darab, egyenként körülbelül 30 kg-os réztekercset. A kapitányságra hajnali hat óra körül érkezett bejelentés, hogy egy Kiskőröstől kb. 6 km-re lévő, az 53-as főútvonal melletti tanyánál egy juhász zavart meg négy ismeretlen férfit abban, hogy az ott található transzformátorból kiszedjenek és ellopjanak három darab, egyenként kb. 20-30 kg-os réztekercset. A hárommillió forint értékű transzformátort addigra szétverték a tolvajok.

A juhásznak az tűnt fel, hogy váratlanul elment az áram a hodályban, ezért akarta a tanyánál lévő transzformátort ellenőrizni, amikor a közelében három ismeretlen személyt látott meg, akik észlelve őt, a közeli szőlősbe, illetve kukoricásba menekültek. A juhász azonnal hívta a szomszédos repülőtér vezetőjét, aki telefonon értesítette a kiskőrösi rendőröket, jelezve, hogy sárkányrepülőjével felszállva követi a tolvajok menekülését és fentről fogja segíteni az elfogásukat.

A néhány percen belül a helyszínre érkező járőrök biztosították a területet, és az erősítés megérkezése után a levegőből jelzést adó sárkányrepülős segítségével előbb két tettest, majd nem sokkal ezután a harmadikat is sikeresen elfogták. Ezután nem sokkal a gépkocsival menekülő negyedik bandatagot Dunaegyházán, a lakásán találták meg a solti rendőrök. A gyanúsítottakat kihallgatták, az általuk okozott rongálási kár eléri a 2 millió forint.

 
 
Forrás: BKMRF
 

Olvassa el ezt is!

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.