KözéletMindszenti beteg – Pénzbüntetésre ítélték az orvosnőt

2011. november 29., kedd
 
Mindszenti beteg – Pénzbüntetésre ítélték az orvosnőt

Jogerősen 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és több mint 400 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt marasztaltak el – közölte Bagdi Árpád, a megyei bíróság sajtótitkára kedden az MTI-vel.

 

 

A doktornőnek egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban kellett bíróság elé állnia.

Bagdi Árpád tájékoztatása szerint a még november 8-án hozott jogerős ítélettel a megyei bíróság helybenhagyta a Szegedi Városi Bíróság korábbi döntését.

 

A 67 éves mindszenti férfit 2007. április 6-án - néhány nappal az egészségügyi ellátórendszer átalakítása után - szállították a hódmezővásárhelyi kórházba, ahol a vádlott fogadta és vizsgálta meg, majd egy orvos nélküli mentővel továbbküldte a területileg illetékes szentesi kórházba. A férfi keringése azonban útközben összeomlott és a beteg életét nem tudták megmenteni.

 

Az orvos ellen 2008 novemberében indult bírósági eljárás; egy évvel későbbi ítéletében a Szegedi Városi Bíróság elmarasztalta az orvost és 200 ezer forint pénzbírságot szabott ki rá. A döntést azonban eljárásjogi hibákra és a tényállás felderítetlenségére hivatkozva a Csongrád Megyei Bíróság 2010 áprilisában hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását írta elő.

 

A megismételt eljárásban, ez év februárjában az orvost a szegedi bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek, s 150 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Az elsőfokú ítélet szerint az orvos nem vizsgálta meg teljes körűen a több betegségben is szenvedő pácienst, így nem zárhatta ki azt, hogy fennáll az esetében a sürgős helyzet, ezzel a férfit az egészségromlás közvetlen veszélyének tette ki. A páciens halála azonban a bíróság szerint nem róható fel a foglalkozási szabályokat megszegő orvosnak.

 

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan - eljárásjogi hibákra hivatkozva - hatályon kívül helyezés érdekében jelentett be fellebbezést.

 

A Szegedi Ítélőtábla azt követően jelölte ki a Békés Megyei Bíróságot a fellebbviteli eljárás lefolytatására, hogy a Csongrád Megyei Bíróság büntetőügyben eljáró tanácsának elnöke, majd a megyei bíróság büntető ügyszakba beosztott bírái - két bíró kivételével - elfogultságot jelentettek be.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.