KözéletMindig vigyázunk rátok!

2011. szeptember 16., péntek
 

Mosoly az arcokon, csillogó tekintetek a széksorok között a hódmezővásárhelyi Csodaház Foglalkoztató Központ és Fejlesztő Iskola családi délutánján a Hódtói Sportcsarnokban. Mind a tagok, mind pedig az intézmény szimpatizánsai közösen ünnepelték az iskola fennállásának ötödik évfordulóját.

 

 

Fotó:VH

 

„Gyerekek, már öt éve nyitva vagyunk! Pedig mintha még csak tegnap ért volna véget a megnyitóünnepség. Hiszen még csak tegnap írtuk össze a napirendet, hogy ki, mikor mit fog csinálni.” Így emlékezett vissza kollégáival együtt az eltelt öt évre Debreczeni-Beretzk László intézményvezető. Sikeres és kemény munkával eltöltött öt esztendőt tudhat maga mögött az intézmény. Az elért eredményeket, nem csak az ott dolgozó szakemberek látják, hanem a súlyosan-halmozottan sérült gyerekek fejlődése is bizonyítja.

„Több éve foglalkozom már sérült gyerekekkel, édesanyám is gyógypedagógus volt, ezért is mondják sokan, hogy én már az anyatejjel magamba szívtam ezt a fajta tudást. Talán ezért is vágtam bele a Csodaházba. Nem lehet ezt az öt évet összefoglalni, vagy egyáltalán szavakban elmondani, hiszen annyi minden történt. Szakmai kapcsolatok épültek ki, más intézményekkel számtalan találkozón tudtunk tapasztalatokat cserélni, de azt hiszem, ez az öt év a gyerekeken látszik meg a leginkább. A szülőktől pedig nagyon jó hallani az elismerést, sokan azt mondják, hogy valóban helytálló az a név, hogy Csodaház, hiszen a gyerekekkel tényleg csoda történik.” –foglalta össze tömören az elmúlt öt évvel kapcsolatos érzéseit Debreczeni-Beretzk László.

Az évfordulót méltóképp szerette volna megünnepelni a Csodaház, ezért is szerveztek szakmai konferenciát és családi délutánt. A Hódtói Sportcsarnokba meghívott fellépők között, több súlyosan-halmozottan sérült fiatal is volt, akik bebizonyították igenis lehet fejlődni, és sikert aratni.

A sokszínű programsorozatban kuriózumnak számított a Gördülő Tánccsoport bemutatója, akik kerekes székeikkel fenomenális koreográfiát mutattak be. A néptánc mellett, modern zenére is gurultak, sőt műsorszámuk zárásaként még kánkán is volt.

A családi napra több hasonló, fogyatékkal élő gyermekeket nevelő intézmény is meghívást kapott. Sőt, mindenki képviseltette magát a bowling bajnokságon is, ahol több körben küzdöttek egymással a csapatok. A délutánt taekwondo bemutató is színesítette, de folyamatosan kígyózott a sor az arcfestő asztal és a lufi bohóc standja előtt is. 

Az ünneplés este is folytatódott, egy koncertet szervezett a Csodaház vezetése, Rost Andrea lépett fel. Az intézmény vezetője arról is beszélt, mire költik a jótékonysági koncerten összegyűlt pénzt. „A bevételt természetesen a gyerekekre fordítjuk, két speciális hintát szeretnénk az udvarban felállítani, hogy ne csupán az iskola falai között fejlődhessenek. Nagyon nehéz a mozgatásuk ezeknek a gyerekeknek, komoly logisztikai problémákat kellene megoldanunk, hogy bárhová is elutazzunk. Úgy gondoltuk, azzal, ha a közvetlen környezetükben tudnánk kültéri játéklehetőséget biztosítani, még több örömet okozhatnánk nekik. Úgy érzem, az emberek jó szándékának és segítségkészségének köszönhetően is, sikerülni fog.”

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.