Kultúra, oktatásMindig egy lépcsőfokkal feljebb

2011. május 21., szombat
 

A hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston iskola több éve zajló lovasterápiája bizonyítja, a fogyatékkal élők is örülnek ha sikerrel teljesítenek egy feladatot. A ma rendezett XI. Országos Gyermek Terápiás Lovas Fesztivál tele volt boldog arcokkal.

 

 

 

 

A hagyományoktól eltérően nem szeptemberben, hanem május 21-én rendezték meg a fesztivált, amelynek ismét a Dél Alföldi Lovasudvar adott otthont. 9 városból 72 gyerek vett részt az egész napos rendezvényen. Minden benevezett gyereknek a fedett lovardában a ló hátán, jól betanult mozdulatsort, például vezetett lovon, eszközzel végzett feladatsor kivitelezését kellett teljesíteni: futószáron haladó lovon, illetve önálló lovaglással. A gyakorlatokat zsűri pontozta. A szervező Aranyossy Ágoston iskola még az egyes „üresjáratokra” is gondolt azzal, hogy a bemutatóra várakozó gyerekek játékkal, kézműves foglalkozással, rajzolással múlathatták az időt. István Attila az iskola pedagógusa, szervező a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Megyei Jogú Város jelentős segítségével, illetve az iskola alapítványának közös finanszírozásában rendezték idén is az országosan is nagy hírnévnek örvendő fesztivált. A rendezvény vendége volt Ritz Judit, a Szeged-Csanádi Egyházmegye egyik szociális intézményének igazgatója. Mint ismeretes a hódmezővásárhelyi Közgyűlés határozata szerint szeptembertől a Katolikus Egyház veszi át az Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Nevelési Tanácsadó intézményeit.

Arra a kérdésre, hogy mit ad az Aranyossy iskolába járó gyerekeknek a lovasterápia? István Attila úgy válaszolt, fejleszti a gondolkodást, az egyensúlyérzéket, a koncentrációt, a felelősségtudatot, az önbizalmat. Nem utolsó sorban a sikerélmény is nagy hajtóerő. Így lehet mindig egy lépcsőfokkal feljebb jutni.

Az Aranyossy Lovasfesztiválja délután a résztvevők szabadon választott gyakorlatainak    lovasbemutatójával  ért véget.

 

A hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola csapatából  aranyérmet szerzett: Zsótér Dávid, Szabó Andrea, Fazekas Krisztián, Snóbli Attila, Olasz Tibor, Snóbli József, Németh Anikó, Imre Szilvia.

Ezüstérmes lett: Nagy Barbara, Kocsis József, Gojdár Nimród, Csabai Diána, Snóbli Attila
Bronzérmet kapott: Kocsis József, Németh Róbert, Pusztai Máté, Lázár Lajos
 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.