KözéletMindenkit vár a HFC akadémiája Vásárhelyen

2011. november 2., szerda
 
Mindenkit vár a HFC akadémiája Vásárhelyen

November 3-án 9 órától lehet jelentkezni a hódmezővásárhelyi városi stadionban a Labdarúgó Akadémia a 2012-2013-as tanévben, a HISZK Eötvös József Székhelyintézményben induló labdarúgó-osztályába.

 

 

 

 

 

Kandó Róbert tájékoztatása szerint előzetesen már körülbelül nyolcvanan – köztük még Szekszárdról is jelentkeztek a holnap reggeli kiválasztóra.

Az ötödik évfolyamát indító sportosztályba várják azoknak a fiatalok jelentkezését, akik 1997 és 1998 évben születtek, illetve a 2011-2012-es tanévben fejezik be általános iskolai tanulmányaikat. Az osztályba bekerülni szándékozó gyerekek kiválasztási folyamaton fognak átesni. Akik bejutnak, azok magas színvonalú szakmai munkát végző, felkészült és hiteles szakmai stábtól tanulhatják a labdarúgást. Az akadémia egyéni képzést és heti 7 edzés formájában kiemelt edzésszámot, az életkornak megfelelő képzési rendszert, a legmagasabb szintű versenyzési lehetőségeket, kulturált edzéskörülményeket, az oktatási program részeként labdarúgó elméleti oktatást, nemzetközi mérkőzéseket, s mindezek mellett hazai és külföldi karrierlehetőséget biztosít.

A kiválasztón megfelelt fiatalok beiskolázást nyernek a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény labdarúgó osztályába, illetve ingyenes kollégiumi elhelyezésben is részesülnek.

A kiválasztóra a hódmezővásárhelyi városi stadionban (6800 Hódmezővásárhely, Szabadság tér 66.) kerül sor november 3-án, csütörtökön reggel 9 órától, ide várják az előzetesen az utanpotlas@hfc1912.hu e-mailcímen vagy a 06-70/977-1922-es, illetve a 06-70/382-9000-as telefonszámon jelentkezőket.

 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.