Kultúra, oktatásMinden jótettedet egy pillangó viszi hírül

2011. február 7., hétfő
 

Február 7-én a vásárhelyi Németh László könyvtárban Wass Albert Erdők könyve illetve Tavak könyve című kötetének egy-egy meséjéhez készített illusztrációk eredményhirdetése volt.

 

 

Wass Albert Németországban töltött évei alatt írta kisfiainak 1946-ban a Tavak könyvét és 1947-ben az Erdők könyvét. A Tavak és Erdők meséi nem csak a természet szeretetére nevelnek, tanításaikban az is benne van, hogy nincsen ok okozat nélkül és az emberek minden cselekedetének megvan a következménye. Nem véletlenül nyúlt Wass Albert a mese műfajához. Tette ezt azért, mivel tudta, hogy a világ valamennyi meséjének van egy közös tulajdonsága, mégpedig az, hogy a jó győzelmét hirdeti a gonosz felett. Ezt az elveszett, vagy talán teljes valóságában soha nem létezett világot kereste a magyar népmese világában, amely a magyar néplélek mélységének és tisztaságának végtelen forrása.

A hódmezővásárhelyi Wass Albert Irodalompártoló Egyesületnek ennél a két mesekötetnél jobb választása nem is lehetett volna a meseillusztrációs pályázatukhoz, amelynek eredményhirdetése, illetve a nyertes művekből rendezett kiállítás megnyitója február 7-én 14 órakor volt a Németh László Városi Könyvtárban. A megnyiton  Wass Albert  'A mátyás és az őz meséje' című művéből Forrai Fanni mondott részletet.
A zsűrinek felkért Orosz Mária keramikusművésznek és Szenténé Kálvai Mária nyugdíjas művésztanárnak nem volt könnyű dolga, mert a pályázati kiírásra 104 rajz, festett kép érkezett. Ezért két-két első, második és harmadik díjat osztottak ki. Fülöpné Rákos Éva, az egyesület vezetőségi tagja a megnyitón elmondta, a következő alkalommal a meseillusztrációs pályázatban bővítik a készítési technikák körét, akár üvegfestéssel készült műveket is elfogadnak majd. Most viszont nagyrészt színes rajzok uralták a tablókat, amelyek Wass Albert két mesekötetének a vásárhelyi gyerekek gazdag fantáziáról árulkodó illusztrációit láthatjuk még ezen a héten.

 

2011. Wass Albert meseillusztrációs pályázat eredmények:

 

 

Név

 

 

korcsoport

 

 

Iskola/óvoda

 

 

Felkészítő tanár                                                                           

 

Helyezés:

 

Dani Erika

5/c oszt.

Klauzál G. Ált. Isk.

Szilágyiné Szabó Mónika

felső

I

Goják Anna

6.oszt.

iskolás

Tölgyesi Tünde/Bíbor rajzcsop.

felsős

I

Veszelovszki Endre

5/b oszt.

Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

Lévai Anikó

felsős

II

Varga Gábor

5/b oszt.

Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

Lévai Anikó

felsős

II

Szűcs Nikolett

5/c oszt.

Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

Lévai Anikó

felsős

III

Kátai Dorina

3. oszt.

Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.

Lantosné Schmidt Klára

alsós

I.

Kisházi Gábor

3/a oszt.

Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

Donnákné Budai Ildikó

alsós

I.

Grünfelder Anna

3/a oszt.

Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

Donnákné Budai Ildikó

alsós

II

Forrai Fanni

3. oszt.

Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.

Lantosné Schmidt Klára

alsós

II

Tolnai Máté

3. oszt.

Szőnyi B. Ref. Ált. Isk.

Lantosné Schmidt Klára

alsós

III

Soós Adél

1.oszt.

iskolás

Tölgyesi Tünde/Bíbor rajzcsop.

alsós

III

Garai Dominika

6 éves

óvodás

Tölgyesi Tünde/Bíbor rajzcsop.

ovis

I

Molnár Zita

6 éves

óvodás

Tölgyesi Tünde/Bíbor rajzcsop.

ovis

I

Pap Nikolett

6 éves

Szeremlei S. Ref. Óvoda

Weigner Éva + Vízhányóné Arany Katalin

ovis

II

Kiss Auróra

6 éves

Szeremlei S. Ref. Óvoda

Weigner Éva+ Vízhányóné Arany Katalin

ovis

II

Tunyogi  Anna  Bíborka

6 éves

Janikovszky Éva Óvoda

Hős Jánosné

ovis

III

Bánfi Babett

5 éves

óvodás

Tölgyesi Tünde/Bíbor rajzcsop.

ovis

III

Mocsári Eszter

8.osztály

iskolás

Tölgyesi Tünde/Bíbor rajzcsop.

felsős

dics

Molnár Kata

2.oszt.

iskolás

Tölgyesi Tünde/Bíbor rajzcsop.

alsós

dics

 

 

 

 

 

 

Korsós Kinga

6. oszt.

iskolás

Tölgyesi Tünde/Bíbor rajzcsop.

felsős

dics

Kis Bianka

6 éves

Kertvárosi Kat. Óvoda

Bónisné Szenti Judit

ovis

dics

Banga Zoé Szamóca

6,5 ovi

Szeremlei S. Ref. Óvoda

Salamon Magdolna, Asztalosné Balog Adrienn

ovis

dics

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.