Kultúra, oktatásMinden gyerek és szülő álma

2014. március 19., szerda
 

 

Továbbra is vár Mikkamakka a Négyszögletű Kerek Erdőből! Játékoktól roskadozó polcok, interaktív játékok tucatjai mellett, trambulin, kiscsúszda jelenthet élményt.


 Fotók: VH

 

 

Március 19-én az Andrássy utca 54. szám alatt, egy éves tesztidőszak végén, a tapasztalatok összegzése után most hivatalosan is megnyílt a Mikkamakka Játéktár, egy franchise jellegű játszóház, ahol a szülő és a gyerek együtt játszhat, a szakemberekkel meg is beszélheti a gyerek fejlődéséhez szükséges legideálisabb módszereket.

 

„Ha körbenézünk, bár hivatalosan játéktár, de sokkal inkább illik rá a játszóház elnevezés,” mondta Kószó Péter alpolgármester a ma délelőtti megnyitón, aki felidézte az indulást, amelynek eredményeként az országban nyolc helyen működik a Dr. Eigner Bernadett által kidolgozott játékterápiás módszer.

A Mikkamakka Alapítvány 1995-ben alakult, azzal a céllal, hogy a magyarországi gyermekellátás fejlődéséhez minőségileg hozzájáruljon, és hogy a családok életébe beépülve hasznos információkat, életre szóló kellemes élményeket, kikapcsolódást, tanulási lehetőséget és sokrétű segítséget nyújtson. Hódmezővásárhelyen a Kagylóhéj Gyermekjóléti és Családsegítő Központ fogadta be és az önkormányzat és a Többcélú Kistérségi Társulás segítségével az Andrássy út 54-ben egy olyan játékokkal teli többhelyiséges játszóházat hoztak létre, amely minden gyerek és szülő álma.

 

Mint arról akkor a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk tavaly márciusban nyílt meg és a Gyermekjóléti és Családsegítő Központ munkatársai működtetik. Azóta is bárki számára nyitva áll, igény szerint pszichológus, logopédus szakemberek tanácsadásával.

 

A Mikkamakka Játéktár működési engedély köteles, mint szolgálat bekerült a módosított gyermekvédelmi törvénybe, a napközbeni alapellátások körébe, mint integratív családi játéktár, mely családerősítő munkát végez. Az országban jelenleg működő nyolc Mikkamakka Játéktár hálózat további településeken történő kialakításának azonban jelenleg financiális akadályai vannak, mondta Dr. Eigner Bernadett a Vásárhelyi Híreknek. Ebben pedig nagyszerű kivétel a hódmezővásárhelyi Játéktár, amelynek nincsenek sem szakmai sem fenntartási nehézségei.

Ezt pedig a vásárhelyi gyerekek és szülők értékelik igazán, akiknek jelképes – 200 forintos – összeg fejében, társasjátékok, LEGO-k, interaktív játékok tucatjai mellett, trambulin, kiscsúszda jelenthet élményt.

 

A Játéktár lehetőségeivel, szolgáltatásaival a Dél Alföldön egyedülálló. Az Andrássy utca 54-ben berendezett helyiségek - mint az a képeinken is láthatók -  roskadoznak a játékoktól, köztük interaktív, az együtt játszás lehetőségével. Tartalmas kulturális, szabadidős programot nyújthat a gyermekek, családok számára.

 

Bálint Gabriella a Kagylóhéj Gyermekjóléti és Családsegítő Központ  igazgatója úgy fogalmazott, nagy álma valósult meg azzal, hogy sikerült Hódmezővásárhelyen is létrehozni a Játéktárat, az önkormányzat és a Többcélú Kistérségi Társulás által a működtetéshez szükséges feltételek folyamatosságának biztosításával.

 

Az sem véletlen, hogy a játéktár nevét Lázár Ervin mesevilágának főhősétől Mikkamakkától kölcsönözték, aki egy ’gyerekforma macska vagy macskaforma gyerek’ és aki szimbólum is: jelent szabadságot, feltétel nélküli szeretetet, elfogadást, megértést, kreatív gondolkodásmódot, gyengeségeket megértő humanizmust egyaránt: gyereknyelven, gyerekközegben.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Aranyossy Napok 2014

Aranyossy Napok 2014

Kicsiket és nagyokat, szülőket és a szakmát megmozgató programsorozatot állítottak össze idén is. A végére pedig egy megkapóan szép kiállítást is tartogatnak a művészetszerető vásárhelyiek számára.  Részletes program!
Jó úton halad az utánpótlás

Jó úton halad az utánpótlás

Két vásárhelyi sportoló is az áprilisi Európa-bajnokságon induló magyar válogatott keret tagja lett a napokban lezajlott ITF Taekwon-do Magyar Bajnokságon elért eredménye alapján. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.