KözéletMinden egy helyen

2011. február 15., kedd
 
Minden egy helyen

A közüzemi ügyeket intézők életét ügyfélbarát megoldásokkal könnyítik meg a Polgármesteri Hivatalban.

 

 

A Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. valamint a kötelékébe tartozó A.S.A. Köztisztasági Kft. és a Zsigmondy Béla Zrt. ügyfélszolgálatai egy helyre, a vásárhelyi Polgármesteri Hivatal földszint 15-ös irodájába  költöznek, vagyis az ügyfelek mindent egy helyen intézhetnek, természetesen a számlák befizetését is, mondta február 15-én tartott sajtótájékoztatóján Dr Makó András (képünkön),a napokban kinevezett aljegyző. A távfűtéssel, a szemétszállítással, az ivóvíz szolgáltatással kapcsolatos lakossági ügyeket és a díjak befizetését könnyíti meg ez a központosítás. Az áramszolgáltató továbbra is az eddigi helyén fogadja az ügyfeleket. Az aljegyző azt is elmondta, az eddigi két pénztárablak mellé a napokban még kettő kialakításával gyorsabbá teszik a díjbefizetést. A két új ablak a vállalatok, cégek, intézmények pénztári ügyeit intézi, de a forgalomtól függően amint szükséges a lakossági befizetéseket is fogadja. Hétfőn reggel 8-tól este 8-ig, a többi napokon délután 3 óráig vannak nyitva. Pénteken viszont csak délig lehet befizetni. Dr. Makó András arról is beszélt, hamarosan a bankoknál és egyéb helyeken megszokott ügyfélhívó rendszert alakítanak ki, hogy ne legyen probléma a sorban állás. A sajtótájékoztató végén elmondta, az okmányirodában a díjköteles hivatalos iratok, útlevél, személyi igazolvány, stb. kiváltásának illetékét ezután nem kell sárga csekken a postán befizetni, hanem helyben, bankkártyával is ki lehet egyenlíteni.        

 

Olvassa el ezt is!

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.