Abban, hogy az anyaság a világ legcsodálatosabb érzése, a legtöbb nő egyetért. Ám itt meg is áll a párbeszéd, mert a nehézségekről valahogy nem illik beszélni, pedig ezekkel az anyukák gyakran magukra maradnak. A tabuk azonban az idei Terézanyu pályázaton sorra ledőltek: több száz nő vallott arról őszintén, hogy gyökeresen megváltozott az élete a gyermekvállalással.
A pályaművek olyan fontos témákra hívják fel a figyelmet, mint a szülés utáni depresszió, az egyedülálló anyák helyzete, a családon belüli erőszak, beteg gyermek érkezése a családba vagy az örökbefogadás kérdése – csak, hogy néhányat említsünk. A Terézanyu pályázat 2012 díjait május 17-én adták át Budapesten.
A Terézanyu pályázatot immár harmadik éve hirdette meg a Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által alapított Terézanyu Klub. A március 8-án, Nőnapon indított felhívásra egy hónap alatt csaknem 400 pályamű érkezett két kategóriában: az anyukák arról írtak, hogyan változott meg életük a gyermekvállalással; a tinédzserek pedig arra adtak választ, hogy milyen ma Magyarországon kamasznak lenni. A pályázat legfontosabb követelményei az őszinteség és a személyesség voltak. A pályázat egyik célja, hogy ne az elvárt és idealizált módon beszéljünk az anyaságról, hanem úgy, ahogy azt az anyák valójában gondolják, érzik és megélik, de gyakran még a legjobb barátnőjüknek sem mernek nyíltan beszélni róla. A tinédzserektől is ugyanezt az őszinteséget várták el a kiírók, azt szerették volna, hogy a sztereotípiáktól és közhelyektől elrugaszkodva rajzolódjon ki kép a mai kamaszok életéről.
A beérkezett történetek közül hattagú zsűri választotta ki a díjazottakat. A zsűri tagjainak sorában Akovács Éva, a Nők Lapja Évszakok főszerkesztője; Bartos Enikő, a Meselovagok-könyvek szerzője, a 2011-es Richter Aranyanyu Díj pedagógus kategóriájának díjazottja; Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője; Dobó Kata színésznő; Papp Diána, a Nők Lapja vezetőszerkesztője és Rácz Zsuzsa író foglaltak helyet.
Rácz Zsuzsa író, a pályázat megálmodója a témával kapcsolatban így fogalmazott: „Amellett, hogy az anyaság kiváltság és öröm, „nem csak méznyalás”- ahogy egy három gyermekes pályázónk írja. A pályaművekből kiderült, hogy a nők lelkiismeret-furdalást éreznek, ha az anyaság felemelő érzése mellett az is megfogalmazódik bennük, hogy micsoda erőfeszítéseket, küzdelmeket követel tőlük a gyermeknevelés, pedig fontos nyíltan beszélnünk arról, hogy az anyák gyakran erejükön felül tesznek erőfeszítéseket családjukért. Nagyon örülünk, hogy több százan osztották meg velünk erről saját történeteiket, mert minden anyának tudnia kellene, hogy nincs egyedül a néha ellentmondásos érzéseivel, és nem követ el hibát, ha így érez.”
Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője a díjkiosztón elmondta: „A Richter abban a szerencsés helyzetben van, hogy magyarországi központú multinacionális cégként nagy rálátása van a magyar nők helyzetére. Ez a szerencsés helyzet azonban felelősséggel is jár: cégünk, amellett, hogy a nők egészségéről gondoskodik, feladatának tekinti, hogy lelki, társadalmi jólétükért is tegyen társadalmi szerepvállalása részeként. Köztudott, hogy Magyarországon a nők társadalmi megbecsülése, reprezentációja kívánnivalókat hagy maga után. Azért indítottuk el a Richter a Nőkért programot, hogy tehessünk annak érdekében, hogy a nők megkapják a társadalmi súlyuknak és szerepüknek megfelelő megbecsülést. Programunk fontos része a Terézanyu pályázat, melynek célja, hogy tabuk nélkül beszélhessünk helyzetünkről - idén például arról, hogyan változik az életünk az anyasággal. Köztudott, hogy milyen katasztrofális hazánk demográfiai helyzete, mennyire kevés gyermek születik, és a született gyermekek egy része nem is tudatos családtervezés "eredménye". A Richter által nyújtott nőgyógyászati készítmények - köztük a fogamzásgátlók - a modern családtervezés leghatékonyabb eszközei, és hiszünk abban, hogy a tudatos és tervezett gyerekvállalás, melynek része az anyaságról való őszinte és nyílt párbeszéd lehetősége, elemi társadalmi érdekünk.”
A felnőtt kategóriában beküldött pályaművek számos tabutémát érintettek. Kezdve azzal, hogy sokan úgy érezték, hogy senki nem készítette fel őket az anyasággal járó feladatokra és változásokra. Voltak olyanok is, akik azért hibáztatták magukat, mert a gyermekük megszületése utáni első időszakban nem érezték az erős kötődést – ez is egy olyan téma, amelyet az anyák jó mélyen elásnak magukban és a hozzájuk legközelebb állóknak sem mernek elmondani. Az írások tanúsága szerint kismamák között gyakori a szülés utáni depresszió, viszont a történetek arra is rámutatnak, hogy ez a téma sem kap kellő figyelmet – gyakran még a kismama környezetétől sem. De nemcsak a társadalom és a környezet felől érkező túlzó elvárások nehezítik az anyák életét és az anyaság pozitív megélését. A pályázatok közül több szólt arról, hogyan lehet helytállni, ha beteg gyermek születik a családban vagy éppen a szülők egyike rendelkezik valamilyen fogyatékossággal. Az is érezhető probléma, hogy az anyák egyedül maradnak a felelősséggel, kevés írásban jelenik meg az apa, aki osztozik a felelősségben és támogatja gyermeke/i anyját. A beküldött történetekben megjelenő szélsőségesebb esetekben pedig akár bántalmazták is a gyermeket a szíve alatt hordó nőt. Azok a nők is klaviatúrát ragadtak, akik nem szültek, mégis anyákká váltak, ők azok, akiknek örökbefogadás útján sikerült családot alapítaniuk. A beküldött pályaművek között megjelent a legsúlyosabbnak számító és leginkább elhallgatott tabutéma is: a gyermek elvesztése.
A zsűrinek tehát igazán nehéz dolga volt a díjazottak kiválasztásánál, ezért több különdíjat is odaítéltek. Az első díjat kapott Kálmán Dóra pályázata a munka és a családi teendők összehangolásának nehézségeiről szól, a munkaügyi központban tett látogatásáról így ír: „A nő átnézi a papírjaimat, majd szemüvege mögül felpillantva megkérdezi: „nem akarja átképezni magát?” „Átképezni? Van néhány diplomám”- habogok, mire ő közli, hogy azok nem versenyképesek, „masszőr, manikűrős, vámtiszt - manapság ezeket keresik” - teszi hozzá biztatólag –„senki sem keres anto… antoporológust.”
A tinédzser kategória első helyezettje, Kassai Tünde ötletességével hívta fel magára a zsűri figyelmét, ő tárgyakat megszólaltatva mutatta be a fiatalok életét: „(A tornacipő) Reggel alig talál belém. Ha végre ott áll útra készen, idegesen morogni kezd a tükörképének, hogy rémes, milyen nagy a feneke, és hogy mennyire lelapul a haja. Jönnek a lelkes szülők, túrórudit csúsztatnak a táskájába, megpuszilgatják, sőt babusgatnák, de ő csak ímmel-ámmal viszonozza az öleléseket, mert azért mégiscsak.”
