GazdaságMilliárdok Vásárhelynek is

2015. december 17., csütörtök
 
Milliárdok Vásárhelynek is

Hódmezővásárhelyt közvetlenül is érintő beruházási tervekről beszélt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára és a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke

 

 

 

 

 

Befejeződött az 5-ös út szegedi bevezető szakaszának felújítása, a nettó 550 millió forintból megvalósult beruházást most adták át.

 

Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a most záruló uniós ciklusban a közeledésfejlesztésre rendelkezésre álló forrásokat lehívta az ország, a kifizetések nagy része is megtörtént.

Idén 62 kilométernyi gyorsforgalmi út épült, 305 kilométeren fejeződött be a főutak burkolatának megerősítése, 86 kilométer elkerülő út, illetve négysávúra bővített szakasz készült el - tudatta a politikus, a Csongrád megyében megvalósult fejlesztések közül a 47-es és az 55-ös út rekonstrukcióját kiemelve.

A térségben tervezett beruházások között Becsey Zsolt a Szeged és Hódmezővásárhely közötti villamosvasutat (tram train) és a harminc éve tervezett, vegyes funkciójú harmadik szegedi Tisza-hidat említette.

 

A következő években is folytatódik a közút- és a vasúthálózat fejlesztése, megépül a 47-es főút hódmezővásárhelyi elkerülő szakasza, villamosítják a Békéscsaba-Szeged vasútvonalat - közölte a politikus.

 

A napokban Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke is nyilatkozott. Elmondta, Csongrád megyébe közel 73 milliárd forint területfejlesztési forrás érkezik, ebből Szegedre 33,87, Hódmezővásárhelyre 9,87 milliárd. Ebből jelentős eredmények érhetők el a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés területén 2020-ig.

 
 
VH - Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Tradíciókra épülő korszerű képzés

Tradíciókra épülő korszerű képzés

December 11-én a Mezőgazdasági Kar Nyílt napjára  várta az agrárium iránt érdeklődő diákokat és szüleiket. Előtérbe került a duális képzés.
Padlóra küldheti Hódmezővásárhelyt az Erste Bank

Padlóra küldheti Hódmezővásárhelyt az Erste Bank

A pert a bank indította. Eredetileg a korábbi ivóvíz- és csatornaszolgáltató Zsigmondy Béla Zrt.-től szerette volna megkapni a pénzét, amely kötvénytartozás volt. 

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.