GazdaságMezőgazdaságunk helye

2011. február 19., szombat
 
Mezőgazdaságunk helye

150 cég nevéből álló listát tettek le a miniszterelnök asztalára. Magyarországon működő élelmiszer-feldolgozó vállalkozás 90-95 százalékban külföldről behozott alapanyagból előállított élelmiszerre ne írhassa rá, hogy magyar termék.

 

 

Dr. Lázár János polgármester köszöntőjét követően Dr. Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára tartott előadást, február 19-én, szombaton a hagyományos hódmezővásárhelyi gazdanapon. Az Agrár- és vidékfejlesztés megtett és tervezett intézkedései című előadásában az államtitkár kendőzetlenül beszélt az elmúlt időszak agrárpolitikájáról. Többek között ecsetelte az utóbbi két kormányzati ciklusban felhalmozódott államadóság okait. Ennek köszönhetően, ahogy egy plasztikus példával illusztrálta a helyzetet: minden magyar állampolgárra 3 millió forint adósság jut. Többek között arról is beszélt, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban a feldolgozóipart és a kereskedelmi infrastruktúra fejlesztését preferálják. A város és vidék kapcsolatát újra meg kell erősíteni. Az államtitkár elmondta 150 cég nevét tartalmazó listát adtak át Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ezekkel a cégekkel le kell ülni tárgyalni, milyen gazdasági koncepció alapján akarnak működni, hiszen mint mondta, belföldi vállaltként, a profit kimentése az országból nem szolgálja hazánk gazdasági érdekeit. Hasonló lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy egy élelmiszer-feldolgozó vállalkozás 90-95 százalékban külföldről behozott alapanyagból előállított élelmiszerre ne írhassa rá, hogy magyar termék.

Elmondta azt is, hogy következő lépésként másodlagos élelmiszervizsgálati rendszer bevezetése indokolt, mert a tapasztalatok szerint, átcsomagolt külföldi árú, magyar árúként kerül a boltok polcaira. Dr Ángyán kiemelte, a magyar élelmiszer stratégiai kérdés kell hogy legyen, a mezőgazdaságnak újra a méltó helyét kell elfoglalnia hazánk gazdasági életében.

 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.