Kultúra, oktatásMetamorfózis a kerámiában ábrázolva

2018. december 7., péntek
 

A hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában csütörtökön nyílt meg a XXI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium beszámoló kiállítása.

 

 

 

 

 

 

 

A négy nemzet tizenkét alkotója öt héten át tevékenykedett a nemzetközi kerámiaközpontban és a helyi kerámiagyártással foglalkozó gyárakban, s munkájuk legjavát január 20-ig láthatja a közönség a Kossuth téri kiállítóhelyen.

 

A megnyitón Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója arról szólt, hogy a kerámiaművészet elődje, a fazekasság elválaszthatatlan az emberiség archaikus történetétől, azoktól a cselekvésformáktól, amelyek bennünket emberré tesznek. A használati tárgyak művészi kivitelezése során megjelent az anyagba álmodott szakralitás és a művészet. Az idei szimpózium témája, a metamorfózis. Az irodalom az ókortól a huszadik századig, Ovidiustól Kafkáig feldolgozta az átváltozás. A tizenkét alkotó munkássága igazolja, hogy a térben, a környezetben, a társadalomban és a lelkünkben néha megjelenő ürességet a művészettel lehet és kell pótolni – hangsúlyozta a múzeumigazgató.

 

Márki-Zay Péter polgármester köszönetet mondott az alkotók színvonalas munkájáért, míg Feledy Balázs művészeti író kijelentette: a vásárhelyi kerámiaművészet komoly hatással van a magyar kerámiaművészetre, a Nagy Sándor utcai központ pedig nem hagyományos értelemben vett alkotóházként, vagy művésztelepként működik, hanem a szó minden értelmében véve alkotóműhely alakult ki. Ebben a műhelyben az alkotók szakmai és szellemi értelemben vett közösségben tevékenykednek, s a „műhelyfőnök”, Pannonhalmi Zsuzsa vezetésével biztosított a fizikai és technikai értelemben egyaránt nehéz szakterület továbbvitele.

 

A művészeti író rámutatott, hogy a szimpózium metamorfózisát, átalakulását és egyben továbbélését biztosítja, hogy a tapasztalt művészek mellett jelen vannak a fiatal alkotók, hogy együtt hasznosítsák az anyag és a tűz az együtthatását, amely során a tűz nem pusztít, hanem értéket, kerámiát teremt.

 

Az idei alkotói folyamatban a francia Emmanuelle Esmiol, Fodor Ilda, a cseh Helena Hlusicková, Herter Kata, Keményffy Gábor, Krawczun Halina, a szlovák Markovicová Ivica, Maróti Viktória, Orosz Mária, Pannonhalmi Zsuzsa, V. Nagy Nándor és a szintén szlovák Veronika Selingerová vett részt.

 

–  Már a szimpózium pályázata is nagyon népszerű volt, az eddiginél több, közel hetven jelentkezőnk volt,akikből kiválasztásra került a tizenkét alkotó – mondta el a kiállítás kurátora, Pannonhalmi Zsuzsa, Ferenczy Noémi-díjas érdemes művész, aki örömét fejezte ki, hogy a vásárhelyi kerámiával foglalkozó gyárak is biztosították a művészeknek az alkotáshoz szükséges technológiát. A résztvevők az idén az egyetlen francia művész kivételével a visegrádi országokból kerültek ki, s a kurátor úgy látja, hogy a cseh, szlovák és magyar keramikusok közötti viszony a megértés jellemezte.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

A helyi irodalom értékeinek legújabb összeállítása

A helyi irodalom értékeinek legújabb összeállítása

Elkészült a Vásárhelyi LÁTÓHATÁR legújabb száma. A bemutató esten megismerhetik a Tér és idő kortárs antológiát is.
Karácsonyi koncert lemezpremierrel

Karácsonyi koncert lemezpremierrel

A közelgő ünnep hangulatát megelőlegező, zeneileg sokszínű koncertre invitálja a vásárhelyieket a Helyőrségi Zenekar. Itt a műsor.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.