Kultúra, oktatásMesék a vásárhelyi gyerekeknek

2012. március 28., szerda
 
Mesék a vásárhelyi gyerekeknek

A gyerekek Barbie hercegnőktől, Superman-ektől, lila póniktól, egymást bosszantó dinoszauruszoktól terhes mai világában valódi felüdülés egy-egy „igazi” mese, míves szavakkal, kerek történettel.

 

 

Képünkön Köszegfalvi Ferenc (b) és Hézső Ferenc a könyvbemutatón (Fotó: VH)

 

 

Az igényes szülők könyvespolcain persze most is megtaláljuk a klasszikus mesekönyveket, illetve a magyar népmeséket, amelyekből komoly gyűjtemények jelentek meg az elmúlt évtizedekben.

 

Mégis bátran ki lehet jelenteni, hiánypótló mesekönyvet mutattak be március 27-én este a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban.

 

Arany László, Kálmány Lajos, Török Károly és Kiss Lajos 1800-as évek végi, 1900 –as évek eleji gyűjtéseit szerkesztette egy kötetbe Kőszegfalvi Ferenc helytörténész.  A Szélike királykisasszony - Hódmezővásárhelyi népmesék és mondák című kötet címének első fele azonos Benedek Elek mesegyűjtemény kötetének címével, de mint kérdésünkre Kőszegfalvi Ferenc elmondta, csak véletlen egybeesésről van szó, hiszen ennek a kötetnek a meséiben jellemzően a vásárhelyi szellemiség jelenik meg. A szerkesztő elmondása szerint, éppen a gyűjtők személyén keresztül, de szintén kitapintható egy-egy mese bevezetőjéből, fordulatából. Kőszegfalvi Ferenc azt is megemlítette, jellemző színfoltja ezeknek a meséknek, hogy sok esetben maga az elbeszélő is belehelyezi magát a történetbe és ettől egy sajátos világ kel életre.

 

A mai modern meséknek nevezett, realisztikus ám képzelt világról szóló mesék hívei azt vallják, a mesék látszólag nem sokat mondanak a modern társadalom körülményeiről, hiszen a népmesék például egy  egészen más korban jöttek létre. Mégis nagyon sok segítséget nyújtanak az ember belső problémáinak megértéséhez és megoldásához. A mese segíthet a gyereknek megérteni, megtalálni helyét a világban, összefüggéseket megtalálni az érzések világában.

Ezért van ott a helye ennek a kötetnek is, minden vásárhelyi szülő könyvespolcán.

 
 
B.Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.