Kultúra, oktatásMert gyümölcséről lehet megismerni a fát

2016. október 7., péntek
 

A Jézus élete című kiállítás tizenkilencedik helyszínén, a hódmezővásárhelyi Emlékpontban szeptember 1-jén nyílt meg a kétezer éves bibliai történetet mai művészeti eszközökkel bemutató képzőművészeti tárlat.

 

 

Fotók: Emlékpont

 

 

Az Emlékpont galériájában a kiállításhoz ingyenes előadássorozat is kapcsolódott szeptember 7-től a keddi és a pénteki napokon.

Október 7-én volt - a kiállítás 12-i zárása előtti - utolsó előadás, amelyet Tokics Imre, az Adventista Teológiai Főiskola tanszékvezetője tartott.

Luther Mártonról szólva kijelentette: a bölcsész pályára készülő fiatalember tizennyolc évesen vette kezébe először a Bibliát, és amikor 1505-ben az erfurti egyetemről hazafelé tartva az erdőben egy viharba került, s az útjába kerülő fákat villámok elé döntötték, fogadalmat tett: ha a vihart túléli, Istennek szenteli életét. A vihar elmúlt, az egyetemen eredményes hallgató szakított addigi életével, pénzét szétosztotta és az erfurti ágostonos szerzetesrend kolostorába vonult, pappá 1507-ben szentelték.

Teológus professzor lett a wittenbergi egyetemen, ahol kidolgozta híres kilencvenöt tételét, amelyet a wittenbergi vártemplom kapujára 1517. október 31-én tűzött ki, innentől számítjuk a reformáció kezdetét.

Luther – bár őt magát nem szoktuk forradalmárnak tekinteni – cselekedete annyiból forradalmi volt, hogy az általa felfedezett újat, hogy ha bajban vagyok, vagy ha örömöm van, közvetlenül istenhez fordulhatok, nem volt hajlandó a réginek alávetni - mondta Tokics Imre.

Az előadó szólt arról is, hogy fontosnak tartja, hogy a fiatalok egy-egy bibliai témát rajzban is kifejezzenek és az Emlékpont kiállításán látható gyermekrajzok sokat jelenthetnek majd nemcsak szüleiknek, hanem nekik maguknak is, ha felnőttként újra kezükbe veszik ezeket az alkotásokat.

 

A rajzpályázat - amelynek 130 beadott alkotása szintén látható az Emlékpontban -  eredményhirdetése október 12-én 15 órakor lesz, amikor minden pályázó oklevél- és könyvjutalomban részesül, a legjobbak pedig pénzdíjat kapnak.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Egy kiállítás üzenete

 

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Bemutatták Miklós Péter új kötetét

Bemutatták Miklós Péter új kötetét

A tizenkét könyvet és több mint háromszáz tanulmányt jegyző Juhász Kálmán a Csanádi Egyházmegye történetének legjelentősebb kutatója volt.
Tanácsok átverés ellen

Tanácsok átverés ellen

A tapasztalatok szerint, ha a lakásba nem is nagyon jutnak be a házalók, de Vásárhelyen is felbukkanó „mobil” tűzifa kereskedők viszont „mélyebben is bejuthatnak a pénztárcánkba”.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.