KözéletMegvan a Szent György–napi Juhásztalálkozó új helyszíne

2011. április 4., hétfő
 
Megvan a Szent György–napi Juhásztalálkozó új helyszíne

Egy, körülbelül 1500 négyzetméteres terület, amely kényelmes helyet biztosít a juhászversenynek, a bográcsos pörkölt- és egyéb juh-, valamint kecskehúsból készülő ételek versenyének.

 

 

 

Hódmezővásárhely határában, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok területén, április 4-én délelőtt egy bejárás során véglegesítették az idei XXVII. Szent György –napi Juhásztalálkozó helyszínét. Mint arról már írtunk a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának a rendezvénye idén az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok rendezvényével azonos területen lesz május 8-án. Ma délelőtt Fekete Balázs a Hód-Mezőgazda Zrt. Állattenyésztési igazgatója, a Juhásztalálkozó két rendezője képviseletében Hajduk Péterrel a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezetőjével és Szabó Zoltánnal a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara egyik szervezőjével a technikai részleteket tisztázták. Az új helyszín a kiállítás főbejáratánál lesz, egy körülbelül 1500 négyzetméteres területen, amely kényelmes helyet biztosít a szakközép- és szakmunkástanuló iskolák részére meghirdetett juhászversenynek, valamint a szintén hagyományos bográcsos pörkölt- és egyéb juh-, valamint kecskehúsból készülő ételek versenyének. Az állattenyésztéshez kapcsolódó technológiák kiállítása, kézműves termékek árusítása is lesz. Ebben az évben a Juhásztalálkozón részt vesz a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Juhtenyésztési Osztálya is. A juhtenyésztés múltját, régi szerszámait, agrártörténeti emlékeit mutatják be, de lesz juh-, és kecsketejből készült tejtermékek kóstolója, árusítása is, valamint a Gazdasági Egyesület népdalköre ad majd műsort.

Hajduk Péter a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, ő is hallott arról hogy Vásárhelyen elterjedt a hír a Juhásztalálkozó megszűnéséről, de mint ismeretes  több évtizede közösen rendezi a szövetség és a Mezőgazdasági Kar a Juhásztalálkozót, amely idén is így lesz, sőt az eddigi szűk helyről kiköltőzve, ismét látványos juhászversennyel és csábító ételek illatával bizonyítja a 27 éve tartó hagyomány folytatását.

 

Mint ismeretes 2008 óta, a Mezőgazdasági Kar gazdasági helyzete stabilizálásának részeként, a Juhásztalálkozó régi területén a Tangazdaság Kft. gazdálkodást folytat. Ezért új helyszínként kézenfekvőnek bizonyult a Mezőgazdasági Kar tulajdonát képező Takács Ferenc Képző Központ, amely az Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítási helye közvetlen szomszédságában van. Az egyetlen hátránya a szűkös terület volt, ami a szervezőket kompromisszumokra késztette. Az idei új helyszínen azonban ismét lehetőség nyílik az állattenyésztés szakmai fortélyaival kapcsolatos látványos versenyszámok rendezésére, bemutatókra, kiállításra és a juh- és kecskehúsból készült ételeket, vagy  éppen a birkapörköltet kedvelő ínyencek kényelmes vendéglátására.      

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.