Kék hírekMegúszta 45 nappal

2016. március 23., szerda
 
Megúszta 45 nappal

A Szegedi Járásbíróság március 22-én gyorsított bírósági eljárás keretében jogerősen bűnösnek mondta ki N. L. vádlottat.

 

 

 

 

 

Mint arról írtunk a Vásárhelyi Hírekben, kissé tágan értelmezte az akciós almavásárt egy tolvaj, aki az önkiszolgáló pénztárnál almaként mért le egy notebookot. Na persze hogy lebukott. A gyorsított eljárás során nem volt mentő körülmény az sem, hogy az amatőr tolvaj nem tudta, hogy a kamerán kívül legalább két szempár figyelte a manipulációt.   

 

A történet szerint N. L. március hó 4. -én délután bement egy szegedi Tesco-ba, majd annak műszaki cikk osztályán a kosarába helyezett egy 120 ezer forintos áruvédelmi eszközzel ellátott notebook-ot, amelyet a zöldség-gyümölcs osztályon lemért, és a Jonagold almának megfelelő feliratot a mérlegen megnyomva, az elkészült ragasztó felülettel ellátott 954,- forintról kiállított vonalkódot a tenyerére ragasztotta.

A 36 éves férfi ezt követően az önkiszolgáló kasszához ment, ahol a mérőpultra helyezte a notebook-ot, és tenyerét az áruleolvasóhoz tartva a Jonagold almának megfelelő 954,- forintot olvasta be a kasszába, végül a notebook-ot a már leolvasott termékek mellé helyezte. Ezt követően nem a notebook tényleges értékét, hanem a Jonagold alma értékét fizette ki a műszaki cikkért, amellyel az áruháznak közel 120 ezer forint kárt okozott.

Az áruház egyik dolgozója a kasszától történő távozás után felszólította a vádlottat a termék és a blokk átadására, mely során megállapítást nyert, hogy a vádlott a termék valós árát nem fizette ki. A kár a műszaki cikk visszavételével megtérült.

A vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte. Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében 45 nap elzárásra ítélték.

A bíróság ítéletét az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.

 

Az ítéletből továbbra sem nem derült ki, hogy ha már ilyen amatőr, legalább stílusos volt-e, vagyis az alma helyett, vajon egy Apple márkájú notebookot méricskélt le? 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Szakma kóstolgató

Szakma kóstolgató

Vidámsággal, mosolygó diákokkal telt meg március 22-én a Fekete Sas nagyterme. Idén is megrendezték a ’Próbáld ki magad’ játékos, szakmaismereti vetélkedőt. Képekkel!
Meg kell tartani a pozíciót!

Meg kell tartani a pozíciót!

Most kell a szurkolás! Ki kell tartaniuk a középházi rájátszáshoz. Utolsó hazai alapszakaszbeli mérkőzésére készül a Vásárhelyi Kosársuli.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.