GazdaságMegújulhatnak a tanyák Vásárhely környékén is

2011. augusztus 16., kedd
 
Megújulhatnak a tanyák Vásárhely környékén is

Hódmezővásárhely és kistérségének őstermelői, családi gazdálkodói, önkormányzatai,  társulása és tanyagondnoki szervezetei is pályázhatnak a tanyafejlesztési programra.

 

 

 

 

Összesen 825 millió forintra pályázhatnak szeptembertől az őstermelők, családi gazdálkodók, önkormányzatok, kistérségi társulások és tanyagondnoki szervezetek, miután augusztus 11-én megjelent a kormány tanyafejlesztési programról szóló rendelete a Magyar Közlönyben. A program olyan problémára összpontosít, amellyel szinte senki nem foglalkozott az elmúlt húsz évben. Kiemelt cél a tanyarendszer megújítása, valamint az ott élők helyzetének, gazdálkodásának támogatása. A pályázat szeptember 30-ig tart. A programra fordítható keretet kétszázhét település veheti igénybe, köztük Hódmezővásárhely és kistérségének őstermelői, családi gazdálkodói, önkormányzatai, társulása és tanyagondnoki szervezetei is pályázhatnak a tanyafejlesztési programra.

A tanyagazdaságok fejlesztése esetén csak 25 százalék önrész szükséges. Előleget is lehet igényelni, amely a megítélt támogatás összegének legfeljebb a huszonöt százaléka lehet.

A pályázati lehetőség újdonsága, hogy a pályázatokat kezelő Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet hatvannapos elbírálási időt ígér és a nyertes pályázókkal harminc napon belül szerződést köt. A tanyafejlesztési program kiemelt célja a tanyarendszer megújítása, valamint az ott élők helyzetének javítása, gazdálkodásának támogatása. A tanyaprogram-pályázattal a rossz állapotú utak felújítását, az ehhez szükséges gépek beszerzését, a tanyai áruk piacra jutását, az állatállomány gyarapítását, bővítését, a regionális tanyafejlesztési programok kidolgozását, a vetőmag- és gyümölcsfabeszerzést, a tanyák energia- és ivóvízellátásának javítását, a tanyagondnoki szolgálat fejlesztését, valamint a gazdálkodáshoz szükséges eszközök, épületek korszerűsítését kívánja támogatni a kormány.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.