Kultúra, oktatásMegnyílt Fodor József kiállítása Nagybányán

2013. június 1., szombat
 

Fodor József munkásságának utolsó 20-25 évéből összeállított festményeiből nyílt kiállítás május 31-én Nagybányán.

 

 

 

 

Nagybányán, a magyar festészet ikonikus helyszínén nyílt emlékkiállítása május utolsó napján az egyik legvásárhelyibb vásárhelyi festőművésznek, Fodor Józsefnek. A vernisszázson Cătălin Chereches, Nagybánya polgármestere a város nemzetiségi és kulturális sokszínűségét emelte ki. Köszöntőjében a város vezetője elmondta, hogy a híres festőiskola hagyományaira építve kívánják fellendíteni Nagybánya művészeti életét és ennek a törekvésnek egy állomása Fodor József kiállítása.

 

Ludescher István alpolgármester a több mint egy évtizedre visszatekintő testvérvárosi kapcsolatokat méltatta, kiemelve, hogy képzőművészet mellett az oktatási együttműködés is jelentős a két település között. A Nagybányán született Németh László összekötő kapocs az író nevét viselő középiskolák között, amelyek cserekapcsolatai példaértékűek - mondta el a város magyar alpolgármestere.

 

A tárlatot Lázár János nyitotta meg, aki szerint a kiállított festmények több mint alkotások. Ezek a művek történeteket, emberi sorsokat mesélnek el - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Fodor József a kezével, az ecsetjével mutatja be, hogyan porladt el az a világ, amelybe a művész beleszületett, és ez milyen nyomot hagyott az emberekben - ismertette az alkotások mondanivalóját Lázár.

 

A tárlat megnyitóján részt vett a művész özvegye, Zsuzsa asszony is, aki köszönetét fejezte ki, hogy Nagybánya befogadta a kiállítást. Fodor Józsefné elmondta, hogy férjét két alkalommal is meghívta Véső Ágoston, a helyi művészeti kör vezetője a nagybányai művésztelepre, de sajnos nem adatott meg neki a lehetőség, hogy a legrégebbi magyarországi művésztelepen alkothasson.

 

A Nagybányai Művészeti Múzeumban Fodor József közel harminc alkotását tekinthetik meg Hódmezővásárhely testvérvárosának művészetkedvelői a június 27-ig látogatható tárlaton.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Nagybányán a krónikás festő

 
 
Forrás: Elek András - TJM
VH
 

Olvassa el ezt is!

34 millió a Tornyainak

34 millió a Tornyainak

A pályázaton 11 város összesen 135,3 millió forintot nyert. Múzeumokat fenntartó önkormányzatok pályázhattak intézményeik működésének támogatására
Hogy ne csak egy földrajzi név legyen

Hogy ne csak egy földrajzi név legyen

Ma délelőtt ünnepélyes keretek között aláírták a Puszta értékeinek védelme és fejlesztése érdekében alakult Vásárhelyi Pusztáért Szövetség együttműködési szerződését.

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.