Kultúra, oktatásMegnyílt a Tornyai Emlékév nagyszabású kiállítása

2019. április 28., vasárnap
 

Tornyai János munkásságát reprezentatív módon mutatja be a festőművész nevét viselő múzeum vasárnap megnyílt kiállítása. A Gyönyörködő lélekkel festeni című tárlat több mint háromszáz festménye igazolja: az alkotó korának modern művésze volt.

 

 

 

 

 

 


Tornyai János születésének százötvenedik évfordulóján emlékévvel tiszteleg a vásárhelyi múzeum, amelynek része a május 16-án megrendezésre kerülő művészettörténeti konferencia, s a közgyűjtemény a most megnyílt tárlatot a május közepén bemutatásra kerülő katalógus formájában örökíti meg, s emellett a múzeum a művész alkotói évtizedeit áttekintő, monografikus igényű kötet kiadásával is tiszteleg.

 

Miklós Péter múzeumigazgató köszöntőjében hangsúlyozta: a programsorozat igyekszik Tornyai alkotói periódusainak, alkotói módszereinek különbözőségét, annak szakaszait és egységbe szerveződését megmutatni, igazolva, hogy Tornyainak szerepe van a modern magyar képzőművészeti színtéren, nemcsak mint az alföldi tájéképfestészet mesterének.

 

A tárlat az életművet új szempontok szerint, az ismert képek mellett számos, most először látható, régóta raktáron lévő, és kölcsönzött képpel mutatja be. A kiállítás középpontjában Tornyai legismertebb, s a művésznek és a városnak is hírnevet hozó, az 1900-tól készülő, s 1904-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat díját kiérdemet Juss című festménye áll.

 

A Juss nemcsak a szegénységről szól, hanem annál többről is – fogalmazta meg megnyitójában Keserü Katalin professzor, Széchenyi-díjas művészettörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem egykori tanszékvezetője, hozzátéve: a mű véleményt mond az embereket régóta „rágcsáló” főbűnről, a társadalmi osztályokat nem ismerő irigységről, így jóval több, mint magasabb eszmei és festői indíttatást nélkülöző, szociális-szegényparaszti témafelvetés.

 

A képek laza időrendet követnek a kiállítás tíz termében, ahol nem egy festmény több változatban, vagy az alkotáshoz készült tanulmányokkal együtt került kiállításra. Erről a tárlat kurátora, a múzeum korábbi igazgatója beszélt. Nagy Imre elmondta: Tornyai munkásságának újragondolása időszerű, hiszen egy felvilágosult, a kor törekvéseit ismerő alkotóról van szó, aki saját korának szellemiségével, sőt azt meghaladva hozta létre életművét.

 

A kiállítás szeptember 15-ig tekinthető meg a Tornyai János Múzeumban.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Alföldi Állattenyésztési Napok huszonhatodszor

Alföldi Állattenyésztési Napok huszonhatodszor

A hódmezővásárhelyi kiállítást 2019-ben az OMÉK állattenyésztési előrendezvényeként hirdették meg, mint a legnagyobb hazai élőállat-bemutatót. Részletes programmal!
Átadják Vásárhely új tavas pihenőparkját

Átadják Vásárhely új tavas pihenőparkját

a 19 ezer négyzetméteres területre impozáns park épült 3000 négyzetméteres tóval. Az átadás késését is megmagyarázták. A 831 millióból épült pihenő-, játszó-, sportterület és pavilon is.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.