Kultúra, oktatásMegnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

2026. január 10., szombat
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása

A hatvanéves Mártélyi Szabadiskola hagyományait és a legutóbbi alkotótáborban készült műveket bemutató, mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

 

 


60 éve töretlen érdeklődés és népszerűség övezi a Mártélyi Szabadiskolát, amely 1965 nyara óta minden év július-augusztusában a Tisza-holtág partján fogadja a képzőművészetre fogékony alkotni vágyókat az egész országból.

 

Fodor József (1935-2007) és Füstös Zoltán (1901-1970) a Kommunista Ifjúsági Szövetség anyagi támogatásával alapította meg a tokaji művésztábor példája nyomán a Mártélyi Országos Ifjúsági Képzőművészeti Tábort. Az eredeti elképzelés szerint szakkörvezetők és szakköri tagok részére meghirdetett alkotótábor a kezdetektől fogva országossá vált, ugyanis minden megye egy vagy két főt, míg Budapest és a szervező Csongrád 10-10 fiatal, tehetséges alkotót küldhetett a nyári kéthetes, térítésmentes képzésre - olvasható Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész a jubileumi, 2025-ös táborra megjelent visszaemlékezésében.

 

Az alkotótábor művésztanára kiemelte, hogy ez az izgalmas pedagógiai forma igazi szabadságot jelentett az intézményi kötöttségekhez képest diáknak és tanárnak egyaránt. A tábort és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát vagy éppen a műteremként szolgáló tanyát saját kezükkel építették az ország minden pontjáról visszajáró fiatalok, majd az Ifjúsági Tábor 1975. évi elkészülte után külföldről, még Nyugat-Európából is voltak meghívott vendégek.

 

Mára a szabadiskola egyesületi formában, töretlen érdeklődés mellett működik, az augusztusban készült műveket a művészetkedvelők Mártélyon a faluházi kiállításon, illetve a tábor kerítéstárlatán láthatják, míg a Tornyai János Múzeum a kezdetek óta évről-évre bepillantást enged a nyári alkotás eredményeinek megismerésére.

Az Alföldi Galériában a 2025-ös Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor beszámoló kiállítása mellett egy válogatás is helyet kapott a hatvanéves szabadiskola alapítóinak, mestereinek, művésztanárainak és résztvevőinek alkotásaiból, a kezdetektől napjainkig. Az előbbi kiállítási anyagot a tábor zárásaként egy három fős, korrigáló tanárokból, illetve művészekből álló zsűri válogatta ki és döntött az adott év díjazottjairól. Az egyik alapító, Fodor József nevét viselő fődíjban Adorján Anna részesült.

 

A tárlat részeként visszaemlékező válogatás - Bányai Béla művésztanár, korábbi táborvezető gyűjteményéből - mutatja be a szabadiskola tanárainak, elismert alkotóinak műveit, illetve az alkotótábor saját kollekciójából a 2000-es évek során készült munkákból szemezget Vojnich Zsófia, a Tornyai János Múzeum művészettörténészének rendezésében.

 

A március 8-ig a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ első emeleti aulájában további félszáz mű idézi meg az elmúlt nyári Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábort.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Várják a javaslatokat

Várják a javaslatokat

Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban

Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban

2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Például a 2026-os év egy négynapos hosszúhétvégével fog kezdődni.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.