Kultúra, oktatásMegnyílt a IX. Vásárhelyi Fotószimpózium kiállítása

2012. június 17., vasárnap
 

A IX. Vásárhelyi Fotószimpózium résztvevői közül többen nem először voltak itt. A tavalyi szimpózium témája nem mindennapi volt: Hódmezővásárhely szakrális  élete, egyházak, gyülekezetek, hívő emberek, épületek, kegytárgyak, emóciók.

 

 

Képünkön Bahget Iskander és Dömötör Mihály fotóművészek a megnyitón (Fotó: VH)

 

 

A szimpózium résztvevői Bahget Iskander, Balla András, Csák Miklós, Dömötör Mihály, Herbst Rudolf, dr. Kocsis István, Módos Gábor, Németh Andrea, Oravecz Attila, Rózsa Zsuzsa, Siklós Péter, valamennyien nagy múltú, több önálló kiállítást megért művészek. Többek között experimentális, dokumentarista irányzatban, riport- és tájfényképezésben, múzeumi fotózásban gyakorlott művészek és ha belenézünk mindegyikük munkáiba, kiállítási anyagaiba, egy a közös bennük, úgy tudnak láttatni, a fényképezőgépük exponáló gombját úgy nyomták le, hogy azt érezzük, a világ pillanatokban rejtőzik.  

 

Az elmúlt tíz évben mindig más és más témát jártak körbe az ország neves fotóművészei a vásárhelyi seregszemle keretében. Míg az előző alkotósorozaton Hódmezővásárhely jellegzetes téglaépítészetét kapták lencsevégre, addig a tavalyi évben a város gazdag szakrális életét örökítették meg. Ennek eredményét láthatjuk, válogatást a több száz tavaly készült felvételből. A június 17-én délben nyílt kiállításon egy híján száz, gyönyörűen komponált, művészi igényű fényképfelvételen jelenik meg Hódmezővásárhely vallási életének sokszínűsége.

 

A kiállítás július 1-jéig tekinthető meg az Alföldi Galéria emeleti kiállítótermében.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A világ pillanatokban rejtőzik

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.