SportMegnézték a nagyokat

2012. október 18., csütörtök
 
Megnézték a nagyokat

Bajnokok Ligája mérkőzésen járt a vásárhelyi Koczka Kézisuli tornagyőztes csapata. A gyerekek  a közös élményekből sokat profitálhatnak a mérkőzéseiken.

 

 

Fotók: Koczka Kézisuli

 

 

 

Mikler Roland, Vadkerti Attila, Jonas Erik Larholm… Ez a néhány név, a tornagyőztes csapat tagjainak vasárnap óta sokat jelent... Megismerték, példaképeiknek választották őket. Egy meghívásnak köszönhetően, személyesen láthatták kedvenceik professzionális játékát.

 

Október 14-én a Koczka Kézisuli néhány tagja, szüleikkel együtt az Újszegedi Sportcsarnokban tekinthették meg, a Pick Szeged-Füchse Berlin Bajnokok Ligája találkozót. Az eredménytől függetlenül (a mérkőzés második félidejében letarolta a szegedi csapatot, többek között a világbajnok és BL győztes Iker Romerót is a soraiban tudó német együttes) remek hangulatban, kiválóan érezte magát a társaság. A gyerekek és a felnőttek közösen szurkoltak a magyar csapatnak, és kaptak ízelítőt a klasszisok látványos játékából.

 

Az egyesület kiemelt hangsúlyt fektet a szabadidő hasznos eltöltésére, a hétvégi program is még jobban összekovácsolta a közösséget. „Ezekből a közös élményekből még sokat profitálhatunk a mérkőzéseinken” – tette hozzá a csapat vezetője, Koczka Gergő.

 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.