GazdaságMeglepő de a hidegben sem fogy több gáz

2012. február 10., péntek
 
Meglepő de a hidegben sem fogy több gáz

FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, Zsuga János, egy interjúban elmondta, a rendkívüli hideg ellenére nem fogy annyi gáz az országban, mint a korábbi teleken, mert az emberek takarékoskodnak.

 

 

 

 

 

Hétfőn, mínusz tízfokos átlaghőmérséklet mellett mértük az idei tél eddigi legnagyobb, 75 millió köbméteres napi fogyasztását. Valamennyi forrás, így a keleti, nyugati irányú behozatal, a stratégiai és a kereskedelmi tárolók, valamint a hazai kitermelés is teljes mértékben rendelkezésre állt. A nagynyomású gázvezetékrendszer minden probléma nélkül működött, amiért ezúton is elismerés illet valamennyi gázpiaci szereplőt. Elfagyás miatt csupán néhány tucat helyen volt szükség karbantartási, üzemzavar-elhárítási munkálatokra - mondta Zsuga.

A helyenként mért mínusz húsz fok rendkívüli, de emiatt egyetlen fogyasztó sem maradt ellátatlanul. A honi gázszállító rendszernek megfelelő tartalékai vannak: ha valami elfagy, a javításig a helyettesítés lép működésbe. A rendkívüli hidegre tekintettel munkatársaink fokozott készenlétben állnak, ami a fogyasztóknak semminemű többletköltséget nem jelent: emiatt biztosan nem kell emelni a gáz árát.

 

Régen azt mondták, a hálózat mínusz 8 fokos napi középhőmérsékletig képes garantálni az ellátást. Most nem tudnám megmondani, ez alatt mennyivel vagyunk képesek a fennakadásmentes üzemeltetésre. Az eddigi magyarországi rekordfogyasztást 2006. január 23-án mértük, amikor közel mínusz 13 fokos átlaghőmérséklet mellett egy nap alatt 90 millió köbméter fogyott. Most ugyanekkora hőmérsékletnél is jóval kevesebb lenne az igény, ugyanis egyre többet takarékoskodunk. Az elmúlt években az emberek otthonaikban lejjebb tekerték a termosztátot. A szobában már elég a 21 fok, sokan odafigyelnek és áldoznak a szigetelésre, kevesebben "fűtik az utcát". Azonos körülmények között most mintegy 15 százalékkal alacsonyabb fogyasztást mérünk, mint hat éve.

 
 
Forrás: nol.hu
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.