Kultúra, oktatásMegkezdődött a Szent-Györgyi-konferencia

2012. március 22., csütörtök
 
Megkezdődött a Szent-Györgyi-konferencia

Számunkra, magyarok számára nagyon fontos Szent-Györgyi Albert Nobel-díja – mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a szegedi egyetem egykori professzora és rektora tiszteletére rendezett emlékkonferencia megnyitóján csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.

 

 

 

Szent-Györgyi Albert Magyarországon végzett munkájáért kapta a Nobel-díjat. Külföldi tanulmányok és kutatómunka után tért haza, tizennyolc esztendővel azt követően, hogy az ország elvesztett egy háborút és területének kétharmadát – közölte az akadémikus.

Pálinkás József hangsúlyozta, hogy Szent-Györgyi Albert világsikere politikai bizonyítéka annak, hogy még a legrosszabb időkben is érdemes befektetni az oktatásba és a kutatásba. Munkássága és élete a mai napig inspirációt jelent sokaknak.

A konferencia célja azonban nem csak az emlékezés. A tanácskozás lehetőséget teremt arra is, hogy szót ejtsünk a tudomány jelenéről és közös jövőjéről is, és ráirányítsuk a figyelmet a tudományos kiválóságra és a kutatásra – jelentette ki az MTA elnöke.

A négynapos tanácskozáson harminc ország több mint ezer kutatója vesz részt. A konferencián a kilenc Nobel-díjas kutató - Peter C. Doherty, Bert Sakmann, John E. Walker, Aaron Ciechanover, Andrew V. Schally, Ada E. Yonath, Tim Hunt, Robert Huber és Eric F. Wieschaus - plenáris előadásokat tart, emellett a szekcióüléseken orvosbiológiai témákról – kardiológia, immunológia, genetika és molekuláris biológia, neurobiológia, gasztroenterológia és a tuberkulózis – esik szó.

 
 
Forrás: SZTE sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.