Kultúra, oktatásMegjött a felvételi csomagod?

2012. május 26., szombat
 
Megjött a felvételi csomagod?

Az Oktatási Hivatal közleménye szerint ezekben a napokban fejeződik be a felsőoktatási intézményekbe jelentkezőknek a regisztrációs csomagok kipostázása. Ezek többek között tartalmazzák a jelentkezési adatokat abban a formában, ahogyan a központi felvételi adatbázisba bekerültek. A csomagokat legkésőbb május végéig megkapják a diákok.

 

 

 

A Szerkesztőségünknek eljuttatott tájékoztató szerint a csomagból a személyes adatok mellett a megjelölt képzések és azok megfelelő sorrendje is ellenőrizhető. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a jelentkezési adatok május közepétől az e-felvételi felületén is elérhetők, azok esetleges javítása, a hiányzó információk pótlása is történhet az e-felvételi rendszerében.

A csomagokat legkésőbb május végéig megkapják az érintettek, kivéve a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű jelentkezőket és a tanári mesterképzési szakot megjelölőket, ők a jelentkezés sajátosságai miatt június végéig kapják meg a dokumentumot.

A közlés szerint a csomag részét képező regisztrációs levélben szereplő információkat a jelentkezőnek kell ellenőriznie. A csomag tartalmazza a befizetett eljárási díjról szóló számlát is.

Mint arról írtunk, ha valaki egy alapképzési szakot csak állami ösztöndíjas formában jelölt meg, de vállalná a részösztöndíjas képzést is, akkor lehetősége van július 10-ig az adott szakok ilyen, "K"-jelzésű formáját utólag megjelölni. Részösztöndíjat műszaki, természettudományi, informatika képzési terület alapképzési szakjain, valamint földmérő, földrendező mérnöki, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki, tájrendező és kertépítő mérnöki, orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapképzési szakokon lehet választani.

Felhívták a figyelmet arra is: a felvi.hu honlapról elérhető e-felvételi rendszert az ügyintézési időszakban - július 10-ig, a dokumentumpótlás határidejéig - minden jelentkező használhatja, azok is, akik korábban papíralapú jelentkezési lapot adtak be. Akik nem szeretnék igénybe venni az e-felvételi rendszert, a megfelelő kérelmeket kitöltve és aláírva az Oktatási Hivatal, 1380 Budapest Pf. 1190 postacímre juttassák el.

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.