KözéletMegjelentek a járási besorolások

2012. augusztus 13., hétfő
 
Megjelentek a járási besorolások

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent a 2013. január elsejétől működő járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét tartalmazó lista.

 

 

 

 

 


Megírtuk, a járások kialakításának elveiről és az előkészítés feladatairól tavaly szeptember 1-jén döntött a kormány, 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. A nagyobb településeken ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8 órától 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban lesz lehetőség.

A kormány júliusban fogadta el a járási hivatalokról szóló rendeletet, amelyben azok felállítását, működését és illetékességi körét szabályozzák.

 

A rendelet rögzíti azt is: a járási hivatalok ingyenes használatába kerülő ingó- és ingatlanvagyon elemei, valamint az átveendő köztisztviselők számának és feladatainak meghatározása érdekében a minisztérium - a KIM Vagyonkezelő Központ, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok közreműködésével - felmérést végez valamennyi települési önkormányzatnál.

 

A Magyar Közlönyben közzétett kormányrendelet mellékletében felsorolják az összes járási hivatali székhelyet, az azokhoz tartozó településekkel együtt. Mint az már ismeretes Csongrád megyében 7 járási hivatal lesz, köztük a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal, amelyhez négy település tartozik majd.

 

Csongrád megye

 

Csongrádi Járási Hivatal

Székhely: Csongrád

Csanytelek

Csongrád

Felgyő

Tömörkény

 

Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal

Székhely: Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely

Mártély

Mindszent

Székkutas

 

Kisteleki Járási Hivatal

Székhely: Kistelek

Baks

Balástya

Csengele

Kistelek

Ópusztaszer

Pusztaszer

 

Makói Járási Hivatal

Székhely: Makó

Ambrózfalva

Apátfalva

Csanádalberti

Csanádpalota

Földeák

Királyhegyes

Kiszombor

Kövegy

Magyarcsanád

Makó

Maroslele

Nagyér

Nagylak

Óföldeák

Pitvaros

 

Mórahalmi Járási Hivatal

Székhely: Mórahalom

Ásotthalom

Bordány

Forráskút

Mórahalom

Öttömös

Pusztamérges

Ruzsa

Üllés

Zákányszék

Zsombó

 

Szegedi Járási Hivatal

Székhely: Szeged

Algyő

Deszk

Domaszék

Dóc

Ferencszállás

Klárafalva

Kübekháza

Röszke

Sándorfalva

Szatymaz

Szeged

Tiszasziget

Újszentiván

 

Szentesi Járási Hivatal

Székhely: Szentes

Árpádhalom

Derekegyház

Eperjes

Fábiánsebestyén

Nagymágocs

Nagytőke

Szegvár

Szentes

 
 
Forrás: Magyar Közlöny - VH
 

Olvassa el ezt is!

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.