Minden évben értékes helytörténeti vonatkozású témákban gazdag évkönyvet tarthatnak a kezükben a lokálpatrióta vásárhelyiek. Idén a 21-et.
- Ahhoz, hogy egy közösség értékeit tovább tudja adni a következő generációnak, nemcsak történészekre, levéltárosokra és pedagógusokra van szükség, hanem azokra is, akik fontosnak tartják családjuk, környezetük történeteit átörökíteni az utánuk következőkre – erről Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője szólt március 21-én a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény konferenciatermében a Szeremlei Társaság idei évkönyvének bemutatójára érkezetteket köszöntve.
A társaság elnöke, Antal Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar docense eredménynek tartotta, hogy a nonprofit szervezet az idén huszonegyedik alkalommal is meg tudta teremteni az évkönyvben szereplő huszonöt helytörténeti közlemény megjelentetésének anyagi alapját. A helytörténet és a most megjelent kötet célja, hogy az egyedi esetek felől közelítsen általánosig, s a helyi közösségek történéseit rögzítve alapot adjon az ország történetének rögzítéséhez – fogalmazott az elnök.
Presztóczki Zoltán, a társaság titkára, a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltárának levéltárosa Polgár Mihályról írt dolgozatát ismertetve szólt arról, hogy a Debrecenben végzett lelkipásztor nyugat-európai tanulmányok után a vásárhelyi református újtemplom gyülekezetének hívására 1811-ben került a városba. Nevéhez az újtemplom hét éven át tartó építése fűződik. A munkálatok megkezdéséhez a presbitériumnak hitelt kellett felvennie, míg az alapkövet a nyugalmazott esperes, Szőnyi Benjámin tette le. Az építéssel pedig a kecskeméti építészt, Fischer Boldizsárt bízták meg, aki a munkák során a meszesgödörbe esve életét vesztette, s a kivitelezést fia, a szintén építész Ágoston fejezte be. Az építkezést sok vásárhelyi támogatta: a pénzadomány mellett fizikai munkával, vagy ingyenesen végzett fuvarozással is.
Polgár Mihály 1819-ben a kecskeméti református presbitérium hívásának eleget téve a hírös városban folytatta tevékenységét, ahol püspökké is választották. Bár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején nem vállalt politikai szerepet, a világosi fegyverletétel után a szabadság mellett kiállt lelkésztársait igyekezett menteni.
A Szegeden élő kertészmérnök, Dobay Ferenc a nagyapja által alapított kertészet történetét írta meg az évkönyvben megjelent dolgozatában. Dobay Imre 1914-ben alapította kertészetét a mai Ady Endre utcán. A szegényparaszti sorból lett vállalkozó fiatalemberként főnemesi kertészetekben szolgált, ahol a szakma modern módszereit sajátíthatta el és a vásárhelyi telket is ennek megfelelően választotta. A lecsapolt Hód-tó öntéstalaja adta alapra német technológiát alkalmazva, fűtött üvegházakat épített, amelyben szegfűt termesztett. De nemcsak termesztette, nemesítette is a mediterrán égövről származó, akkoriban újdonságnak számító virágot, célja volt, hogy a növények jobban tűrjék az alföldi, hideg teleket is.
A nagyapa 1945-ben elhunyt, fia vette át a kertészetet, amelyet később államosítottak, az lett az alapja a kertészeti vállalatnak. A nagyapának még a nevét sem említhették a 1970-es években forgalomban lévő kertészeti szakkönyvek és tankönyvek, csak annyit írtak, hogy Hódmezővásárhely a hazai szegfűtermelés egyik központja, azonban a nagyapa fajtái helyett itt akkorra mára tömegtermelésre helyezték a hangsúlyt.
Az évkönyvbemutatót záró előadásban Kovács Kálmán Árpád, a VERITAS Történetkutató Intézet munkatársa – a Bethlen Gábor Református Gimnázium egykori tanára – Baltazár Dezső 1921. november 8-án Hódmezővásárhelyen tett látogatása alkalmából elmondott beszédeiről szólt előadásában. Ismert volt róla, hogy az első világháború idején a teológushallgatók bevonultatása mellett állt ki, majd a kommün idején szociáldemokratának vallotta magát, a románok bevonulásakor a román király előtt mondott önmegalázóan szervilis beszédet, s nevéhez fűződött az egyház jelentős vagyonvesztése a háborús kölcsönök jegyzése nyomán. Pozitív színben tüntette fel az, amikor 1921-ben az Egyesült Államokból az tett útja során az egyház számára gyűjtött ötvenezer dollárral tért haza. Mindezeket követően került sor hódmezővásárhelyi látogatására, ahol a református Ótemplomban, az Iparosok házában valamint a Tisza Szállóban mondott beszédet, amelyekben kijelentette: üdvbizonyossága, azaz erős hite csak annak van, aki visszatalál a kegyelemhez és krisztushoz, ezek nélkül hite hamis.
