KözéletMegérkeztek a Hódmezővásárhely japán vendégei

2011. július 25., hétfő
 

Hétfőn délután 6 órakor egy MALÉV géppel kéthetes magyarországi látogatásra érkezett hétfőn 17 japán diák a márciusi földrengés, szökőár és nukleáris baleset által sújtott fukusimai térségből.

 

 

 

 

A 14 és 17 év közötti fiatalokat a meghívó Hódmezővásárhely nevében Lázár János, a város polgármestere és Ito Tecuo, Japán nagykövete köszöntötte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Valamennyi, Magyarországra érkezett diák családját közvetlenül érintette a katasztrófa - mondta a repülőtéri fogadáson Hódmezővásárhely polgármestere. Lázár János hozzátette: jelképes segítséget nyújtanak a fiataloknak, és remélhetőleg jó benyomásokkal fognak távozni két hét múlva.
 A fiatalok nyaralni érkeztek Magyarországra, megismerkednek Hódmezővásárhellyel és térségével, a Balaton, Esztergom, Visegrád és Budapest főbb nevezetességeivel. A diákokat jövő szerdán fogadja Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök.

 

Mint arról írtunk, a hódmezővásárhelyi Ginkgo Sas Hotelben szállnak meg és kedd délelőttől sokszínű program várja a fiatalokat.  (Magyarországi programjukról ITT olvashat!)

Európában Hódmezővásárhely az első város, amely a természeti katasztrófa sújtotta japán területről érkező diákokat fogad.

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.